“Varrós nagyi” alkotásaiban már 3 éve gyönyörködhetünk. Elsőként akkor meséltem róla, amikor kis unokájának aprócska állatkákat rejtett az adventi naptárjába. Kíváncsi vagy a részletekre? Kattints a képre! 😉 

Tavaly újra aprócska varrásokra került sor,
de most minden alkotás a karácsonyhoz fűződik. Nézd csak! 😉
Részletekért kattints a képre! 😉 

Idén nem az unokának készített alkotásokat mutatja meg, hanem…
Erről meséljen ő, át is adom a szót… 

“Már évek óta, minden évben karácsonyra készítek
10 rászoruló gyereknek (5 kislánynak és 5 kisfiúnak) játékokat.
Nekem szívügyem a gyerekek megajándékozása.
Borzasztónak tartom, hogy egy gyerek ne kapjon karácsonyra semmit.
Az idei készülődésem 1341 db tépőzár csík kivágásával kezdődött… 😉 

Minek ennyi tépőzár? 😉
Oka a következő: Idén a kicsi gyerekek kerültek sorra.
😀 

Kezdjük a fiúkkal, akik forgalomirányítók lehetnek;
játszhatnak egyedül vagy akár többen is,
közben pedig megtanulhatnak néhány közlekedési szabályt.

Az autók, a gyerekek valamint a lámpa színei mozgathatóak,
tépőzárral vannak rögzítve,
különböző forgalmi helyzeteket lehet beállítani.
Ahogy a képen is látszik, van üres tépőzáralj, oda is át lehet őket pakolni.
(a fényképről 2 kisautó lemaradt, összesen 4 kisautó közlekedik)

Most pedig következnek a lányok,
akik igazán kislányos “feladatokat” találnak a “csendes” könyvben. 😉 

Az első oldalon két babát lehet felöltöztetni különböző ruhákba.
Gyerekkoromban nekem is volt ilyen, akkor még papírból, és nagyon szerettem. 

                                    

A lapozzunk, ezeken az oldalakon az évszakokat lehet megjeleníteni,
négy fa illetve virágok, levelek, hó segítségével.
A levelek, virágok, hólabdák tépőzárral rögzíthetők. 😉 

                                      

A következő oldalon a lányok is a közlekedésbiztonsággal találkoznak.
Itt is az autók, a gyerekek valamint a lámpák színei változtathatóak.
Sárgánál senki nem megy át, pirosnál az autók,
zöld lámpánál meg a gyerekek mehetnek át a zebrán.

                                       

Végül a legutolsó oldalon egy fa gyümölcsit kell szétválogatni színek szerint 3 kosárba. 😉 

                                     

Ezek az ötletek jutottak eszembe hirtelen., hogy röviden bemutassam a könyvecskéket.
Ismerve a gyerekek kreativitását és fantáziáját,
el tudom képzelni, hogy kitalálnak még sok más lehetőséget a játékra. 😉 – zárta szavait Márta. 

Kedves Márti! 
Köszönöm, hogy megmutattad nekünk ezeket a könyvecskéket, melyekkel meséssé teszed 10 kisgyerek karácsonyát. Adni jó! És cserébe mi is kapunk, mosolygós, boldog arcocskákat. Kívánom, hogy a gyerekeknek és neked is legyen mesés karácsonyotok! 🙂

😀

Tetszik az ötlet? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!

Te milyen ötletekkel segíted gyermeked vagy a tanítványaidat?
Készíts a munkáról fotókat és mutasd meg nekünk is!
Legyetek Ti is kreatívak! 😉 

A játssz sokat gyermekeddel!
És játék után biztosan jól esik egy kis
 gyöngycsibés mese. 😉