3. Karácsonyi gyöngyös órák kicsiknek, nagyoknak

Az elmúlt hetekben a karácsonyra készültünk, a kisebbek is egyre ügyesebbek és lelkesen segítik egymást tanáccsal és ötletekkel. Ügyelnek arra, hogy az alkotásuk kicsit eltérjen a másikétól gyöngyileg, így könnyen beazonosítható, pl. ha fotózáskor egymás mellett vannak. Íme a karácsonyi egyveleg… 😉 

A szembefűzéses (“cicázós) technikával sok mindent lehet alkotni. Ezek az alkotások még mindig síkbeliek, mert fontos, hogy fejlődjön a megfigyelőképesség és a tévesztéseket, elfűzéseket minél hamarabb meglássák, így nem kell sokat visszabontani. 😉 Vannak, akik már rögtön látják, hogy valami “furcsa”. Többen egyre sikeresebben javítják, mások még segítségre szorulnak.  😉 És vannak, akik nem szeretnék javítani, mert már esetleg készen vannak vele – Így könnyebben megismerem… – válaszolta az egyik gyerkőc. 😀 

Már a másodikosok is ügyesen fűznek szembe 8-10 gyöngyöt is,
pedig ennek a megtartása elég nehéz feladat. Ezt gyakoroltuk a fenyőfák fűzésénél. 😉
A hóemberek sáljánál pedig a póklábaknál tanultakat alkalmaztuk. 😉 

Sokak kedvence a hóember és a karácsonyfák fűzése volt.
A képre kattintva a hóemberek készítésének a lépéseit is megtalálod.  😉 

A harmadikosok és a negyedikesek a szembefűzés technikát kipróbálták
nagyobb gyöngyökkel, és már készen is voltak az angyalkák. 😉 

Ha karácsonyfa díszeket fűzünk, akkor csillagokat is kell fűznünk. 😉
Íme a legegyszerűbb, melyet 12 db váltakozó színű gyöngy felfűzésével kezdtünk. 😉
A másodikosok az ezüst gyöngyöket kedvelték a legjobban… 

A nagyobbak pedig pedig kicsit “bekékültek” 😉 

Az előző képen már láthattatok 2 db sokszínű akril csillagot is.
Most mutatok egy képet az első lépésekről. 😉
A jobb oldali a kezdet, és egy kis “varázslat” és olyan lesz, mint a bal oldali.
Kattints a képre, elvezet egy videóhoz, ahol jól láthatod a lépéseket! 😉 

Mi már tudjuk a “titkot”, nézd csak milyen szép akril csillagok születtek! 😉 

Ritkábban esik szó a több éve gyöngyözőkről és a nagyobb kezdőkről.
Az ő munkájuk is ott van az előző képeken,
de vannak, akik más témákban alkotnak… (hamarosan azt is mutatom)
Illetve mécsestartókat, szaloncukrokat fűztek. 😉 

A fotókon nem látható mindig minden alkotás,
mert különböző tempóban haladnak a gyerekek,
illetve esetleg hiányoztak 1-1 alkalommal. 😉 

Bízom benne, hogy Nektek is tetszenek az ötletek és szívesen kipróbáljátok.
A tavalyi alkotásokat itt nézheted meg újra. 

Amennyiben kisebb gyerkőc is van a családban,
akkor olvassatok egy kis gyöngycsibés mesét!
Egy kattintás és már meg is találtad! 😉

😀 

Legyen mesés a karácsonyotok! 😉

Mindegy, hogy milyen technikával alkot a gyermeked,
az a lényeg, hogy megszeressen alkotni. 😀
Lehet, hogy a kedvenc tevékenysége viszi a hobbija felé,
és a hobbija később segítheti abban,
hogy merre tanuljon tovább… 😉 

Éld át az alkotás örömét gyermekeddel!

Köszönöm! 

Szólj hozzá!