Balatonendrédi gyöngyfűzések

Balatonendréd a Balaton déli partján fekszik, fekvő festői kis somogyi település. A Balatonendrédi Szent András Plébánia szervezésében megvalósuló táborban kézműveskedtünk három napot a résztvevő gyerekekkel. A 67 táborozó 2 napon gyöngyöt fűzhetett, egyen pedig nemezelhetett velünk. Kislányom, Flóra volt a segítségem – kezdte a történetet Zsuzsa.

Előkészületek a táborra

A gyöngyöket a Bigyi-Bogyó Boltban vásároltuk.
A sok gyönyörű “bogyó” már a készülődés alatt színterápiában részesített minket. 😉
Pók, pillangó, hal és csillagvirág egységcsomagokat készítettünk elő,
hogy a táborban a gyöngyválogatás ne raboljon időt. 😉 

A pókok kedvence volt fiúknak és a lányoknak is,
hiszen a jó színválasztással hol “barátságos”, hol “ijesztő” pókok fűzhetők. 😉 

gyöngypókok-tábor

A gyerekek egyre nagyobb érdeklődéssel közelítették meg a gyöngyös asztalt.
Igazi pörgős napunk volt. 😀
Sok-sok alkotás született a kezeik között, öröm volt velük együtt dolgozni.

Gyöngyös kezek - tábor

A csillagvirág sikere

A legnépszerűbb a csillagvirág volt,
hiszen ez könnyű néhány lépésben megfűzhető virágminta. 😉 

12.virágos ügyes kezekkel

Az elkészült csillagvirágok otthon kisebb vázákba kerülhetnek,
illetve a képre kattintva további ötletet is találsz.

Gyöngyvirágok-tábor

Kedvenc gyöngyállatkák

A csillagvirágok mellett a gyöngypillangók is elkészültek,
melyek kiválóak ajándék díszítésre vagy függönyön is szárnyalhatnak. 😉 

Pillangók-tábor

Mivel többen hasonló gyöngyvariációkkal dolgoztak,
ezért kis “névtáblákkal” láttuk el az alkotásokat.
Halacskák is készültek, egyéni variációkkal. 😉 

15.gyöngyhalak egyéb alkotások

A nemezelés napja

A nemezelésre második napon került sor.
Nagyon népszerű volt a nemezszappan golyó készítése.
Szebbnél szebb nemez tulipánok is születtek. 😀 

16.nemezelés-tábor

A harmadik napon igaz már fotózás nélkül, de folytatódott a gyöngyélet.
A gyerekek túrázással kezdték a napot,
de egy csoport részére jutott még ebéd előtt idő fűzögetni is.
Az érdeklődés végig töretlen volt. 😀 

Sok alkotás készült ajándékba,
mert minden táborozó titkos “őrangyala” volt egy társának,
akit a tábor ideje alatt különféle módon támogatott, segített.
A záráskor minden őrangyal saját készítésű ajándékkal lepte meg védelmezettjét.

Mind a gyerekek és mind a felnőttek nagyon jól érezték magukat a táborban,
melyen kreatív és mozgásos programoknak is nagy sikere volt. 

Kedves Zsuzsa! 

Köszönöm a sok-sok fotót, amely arról tanúskodik, hogy igazi gyöngyélet volt táborban. Öröm látni, hogy milyen sok gyerkőc próbálta ki a gyöngyfűzést. 😉 Az egymás segítése és megajándékozása pedig nagyon kedves ötlete a tábor szervezőitől. Így még emlékezetesebbé vált ez a 3 nap. 😉 

További szép gyöngyös vakációt kívánok nektek!
Otthon is fűzzetek gyöngyöt!;) 

Kedves Olvasó!

Bízom benne, hogy Neked is tetszenek az ötletek és szívesen kipróbálod.
Kattints a linkekre és a fotókra, melyek elvezetnek a leírásokhoz! 

Ha szeretnéd te is megtanítani gyermekednek a gyöngyfűzést,
akkor csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző csoporthoz! 😉 
Ha komolyan gondolod a csatlakozást,
akkor válaszolj a belépéshez szükséges egyszerű kérdésekre is!
Köszönöm! 😉 

Amennyiben kisebb gyerkőc is van a családban,
akkor olvassatok egy kis gyöngycsibés mesét!
Egy kattintás és már meg is találtad! 😉


Mindegy, hogy milyen technikával alkot a gyermeked,
az a lényeg, hogy megszeressen alkotni. 😀
Lehet, hogy a kedvenc tevékenysége viszi a hobbija felé,
és a hobbija később segítheti abban,
hogy merre tanuljon tovább… 😉 

Éld át az alkotás örömét gyermekeddel!
Legyen mesés minden napotok!
Vigyázzatok egymásra! 

Szólj hozzá!