A gyöngyvirágok közül az egyik legkedveltebb a rózsa.
Az eddigi virágok többségében nagyobb méretű viaszgyöngyből készültek.
Ennek az volt az oka, hogy az ötletek gyereknek és kezdő gyöngyfűzőknek szólt.
A viaszgyöngyök nagyok és egyforma méretűek, így könnyebb velük dolgozni.
Az igazán szép virágok többsége viszont apró kásagyöngyből mutatósabbak.
Ezek a gyöngyök nem csak aprók, hanem egyenletlen méretűek is , 🙁
így nagyobb odafigyelést igényelnek, hiszen fűzés közben a méretekre is ügyelni kell.
Most az egyik legegyszerűbb rózsa fűzését mutatom meg, amely csak 8 db sziromból épül fel.
A szirmok darabszámát és méretét tetszőlegesen változtathatod,
ez már a Te kreativitásodtól függ.
Halvány rózsaszín és világos zöld gyöngyökkel dolgoztam és 0,28 vastagságú rézdróttal.
A világosabb színű gyöngyöket általában sötét tálkába teszem,
mert akkor jobban látom a méretek közötti eltérést.
A képen látható mennyiség sok egyszerre,
ezért mindig keveset tegyél bele, hogy jól látszódjon minden gyöngyszem!
A kis szirmokat 35 cm-es drótra fűzd!
Enyhén hajtsd félbe és fűzz rá 1 db kicsit nagyobb lyukú gyöngyöt,
amit a majd a 2. sorral rögzítünk.
Sokan esnek abba a hibába, hogy az első gyöngyöt odakötik, csomózzák. Ez hiba 🙁
Tudom, hogy az a cél, hogy ne mozduljon el, de így csúnya lesz a szirom,
hiszen a hegyén lesz egy drót hurok 🙁
és még egy gond lehet: vannak olyan minták, melyeknél vissza kell térni az első gyöngybe,
de már nem fog beleférni a drót, hiszen az elején többször fűztél bele 🙁
Jól jegyezd meg! Nincs csomó az első gyöngyben!
Az egyik drótra fűzz 2 db gyöngyöt, de ne engedd le, hanem a másik dróttal bújj bele szemből!
Ezt nevezik “cicázásnak“. Olvasd el, hogy hogyan lesz egyenlő a drót szára! 😉
A következő sorokban 3, 4, 5, és 6 db gyöngy kerül fel szembefűzéssel
(vagyis cicázással 😉 )
Egy szirom akkor szép, ha kerekedik! Ezért most oldalt folytatjuk a fűzést.
A jobb oldali drótra fűzz 6 db gyöngyöt! És bújj bele az első gyöngybe!
Akkor válogattad jól a gyöngyöket, ha most oldalt leérnek az első gyöngyig.
Ezt a kerekítést csináld meg a másik oldalon is!
Egy kicsit “nyomd” meg a kerekítést, és akkor illeszkedik az oldalra! 😉
Készíts összesen 4 db ilyen szirmot! Kb. fél centit tekerj össze az első gyöngy alatt!
Kettesével tekerd össze a szirmokat!
Kicsit hajlítsd befelé a szirmokat és helyezd egymásba, hogy “öleljék” egymást a szirmok,
ahogy rózsáknál látod!
Készítsük el a nagyobb szirmokat is, 40 cm-es drótokra!
Most 8 sorunk lesz, minden sorban 1-gyel több a gyöngyök száma.
A kerekítéshez is 8-8 db gyöngyöt fűzünk fel.
Újra párokat tekerünk és majd ezekbe illesztjük be az összetekert kis szirmokat.
A szirmok alatt kb. 1 centit tekerünk össze…
5 db levélkét fűzünk, 35 cm-es drótokra. A gyöngyök szám leolvasható (1-2-3-4-5-4-3-2-1)
Kb. fél centit tekerünk össze a levél alatt…
Most “építsük” össze az összetett levélkét!
Válassz ki egy levelet és jobbra tekerj rá egy másikat, kb. fél centivel lentebb!
A következő levél balról, aztán újra jobb és bal oldal következik.
Végül az összes drótot még tovább tekerjük kb. 1 centit.
A többit majd a száron tekerjük tovább…
Újra fűzz 5 db levélkét, de most 40 cm-es drótokra! Ezek a levélkék lesznek a csészelevelek.
A levélkék utolsó gyöngyét fűzd fel a képen látható módon!
A bal oldali (első) levél lefelé mutató drótját fűzd bele az utolsó levél gyöngyébe jobbról,
így egy drótgyűrűt alakítasz ki.
Helyezd bele a virágot és húzd szorosra a keresztező drótokat!
Jól nyomd bele, hogy szépen illeszkedjen a csészelevelekbe!
Tekerj az összes dróton kb. 4-5 centit! figyelj arra,
hogy szépen simuljanak egymásba a drótszálak!
Most illeszd hozzá a rózsa leveleket, és együtt tekerd tovább a sok-sok drótot!
Én csak egy 5-ös levelet készítettem, természetesen a másik oldalra is tehetsz,
mert akkor sokkal szebben mutat. 🙂
A csészeleveleket hajlítsd egy kicsit lentebb, úgy mutatósabb! 😉
Én most világosabb gyöngyökkel dolgoztam, hogy jobban látszódjon a drót a fűzésnél,
és így könnyebben követheted a leírásokat. Erősebb színekkel szebb a munkád!
Kattints a lenti képre és nézd meg a videót is! 😉
Tetszett a rózsás ötletem? Igen?
Fűzd meg a rózsát más színekkel is!
Mutasd meg a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök fb oldalán!
Segítsük egymást ötletekkel!
😉
Gyermeked szereti az állatos meséket? Igen!
Akkor olvass neki gyöngycsibés történeteket! 😉
Köszönöm szépen nagyon érthetően írtad le a fűzést. Ez volt az első munkám😆😆😆😆😆
Kedves Mária!
Köszönöm a kedves szavaidat. Örülök, hogy a leírás alapján sikerült megfűznöd a rózsát. Örömmel megnéznénk a Fejlesztő gyöngyöző Bigyi-Bogyó ötletekkel csoportban is. Csatlakozz, ha további ötleteket szeretnél, éppen most kezdtük el a karácsonyi készülődést!
Üdvözlettel: Ilona