Szívecske matek órára 2. rész

Néhány napja szívecskét fűztünk. Akkor megígértem, hogy elárulom, hogy miért lett olyan nagy a szívecske mérete. Az oka az volt, hogy abból a méretből kiindulva újabb, de kisebb szívecskék legyenek majd, ugyanakkora felületen.

Íme az elkészített variációk… 😉
Készítsetek ti is ilyeneket és aztán jöhet a matekozás.
Ha most még nem tudod megfűzni,
akkor a képek alapján oldjátok meg a feladatokat! 😉
Az első feladat az is lehetne, hogy van-e párja mindegyiknek?
A többi kérdést majd folyamatosan olvashatod. 

Keressétek meg azt a sort, amelyikben a legkevesebb piros gyöngy van! 
( a legalsó )
És melyikben van a legtöbb piros? ( lentről az 5. és 6. sorban)
Ugyanezeket megkérdezheted fehér gyöngyökre is. 😉
Közben lehet számolni is, így mélyül a számfogalom is. 

Még egy ötlet! Függőlegesen is megvizsgálhatjátok a szíveket,
így mélyülhet az “oszlop” fogalma is.
😉

5 szívecskét látsz a képen.
Helyezd egymás alá, az ugyanakkora méretű szíveket! 

A megoldást láthatod a képen.
Természetesen most is lehet további kérdéseket feltenni. 

pl. Melyik a legnagyobb, a legkisebb szívecske? 

Összehasonlítás párosával

Párban vizsgáljuk meg a szívecskéket, megint egymás alatt lévőket figyeljük meg.
Mutass arra a gyöngylapocskára, amelyiknél nagyobb szívecske van.
Első párnál egyenlő.
Második párnál már nehezebb dolgunk van,
hiszen felül egy nagy piros és benne egy kisebb fehér szív van
Lent pedig egy piros és abban egy kisebb fehér szív található.
Így a felül lévő fehér szív és a lenti piros szív méretileg egyenlő,
de az egyik csupa fehér és a másiknak csak a körvonala piros. 😉
Keressetek még “körvonalas” szívecskéket!
A többi párost együtt beszéljétek meg! 

Nagyon sokszor gondolunk a gyöngyfűzésre csak úgy, hogy “füzögettünk egy kis gyöngyöt”, pedig ez sokkal több annál… Nézd csak!

Mit tanultunk és gyakoroltunk? 😉 Ma nem beszélünk a fűzésről, csak matekozunk… 😉 

  1. Megfigyeltük, hogy milyen gyöngyökből épül fel a gyöngylapocska,  közben számoltunk is…
  2. Megfigyeltünk a gyöngyök váltakozását és a darabszámát. Fejlődött a megfigyelőképesség.
  3. Gyakoroltuk az irányokat: jobb és bal oldal.
  4. Gyakoroltuk a sorok és oszlopok fogalmát, elhelyezkedését.
  5. Megszámolhatjuk, hogy mennyi gyöngyöt fűztünk fel színenként, vagyis gyakoroltuk az összeadást. 
  6. Melyik gyöngyből van több, melyikből kevesebb? Ha iskolás, akkor a különbséget is meg tudja mondani.
  7. Mélyítettük a legnagyobb, legkisebb fogalmát.
  8. Gyakoroltuk a növekvő sorrendbe rendezést és kipróbálhatjuk a fordítottját is. 
  9. Jól megfigyelhettük a szimmetriát. 
  10. Megbeszéltük a körvonal fogalmát.
  11. Kitartást, türelmességet is gyakoroltuk. 
  12. Kudarctűrő képességet is fejlesztettünk…
  13. És a lényeg a sikerélmény, amely nem csak az alkotásban fontos, hanem a feladatok megoldásában is.  😀 

Most már láthatod, hogy az elkészített szívecskékkel tanulva játszhatunk is
és közben sok képességterületet fejlesztünk.
Fontos, hogy a feladatok megoldása közben segítő kérdéseket is adj,
hogy rátaláljon a megoldásokra,
hiszen ezek most még ismeretlen feladatok, tevékenységek.  

Fűzz gyöngyöt gyermekeddel!
Fejleszd képességeit gyöngyfűzéssel!
Adj lehetőséget a közös alkotás élményére!
A sikerélmények átélésére.
Sok ötlettel várunk a Fejlesztő gyöngyöző csoportban. 😉 

A közös alkotás sikerének a titka az is, hogy megismered a gyöngyfűzés lépéseit egyedül, amennyiben kezdő gyöngyfűző vagy. Ez fontos dolog, mert ha gond van fűzés közben, akkor találod ki a lépések helyességét, esetleg többször eltéveszted, akkor az közös kudarcot, csalódást fog okozni. Ha volt gyakorlás, akkor amikor ketten alkottok,  már tanácsokat is tudsz adni gyermekednek. Így átélhetitek a közös sikerek élményét!!!  😉 

Tetszett a szívecskés ötlet? IGEN? 😉
Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Kedvet kaptál a megfűzéséhez?
Gyöngyöt  keresel hozzá és drótot?
😉 

Egy kattintás és már válogathatsz a különböző gyöngyök között,
melyekből a szívecskék fűzhetők. 😉

Jó vásárlást kívánok! 😀

Elfáradtatok és egy kis mesére vágytok?
Akkor egy kattintás és már olvashatod is a gyöngycsibés történeteket! 😉

Köszönöm!

Szólj hozzá!