Kétszínű virág, amely a Gyöngybulin is népszerű volt

Bizonyára észrevetted, hogy a blogomon található gyöngyvirágoknak általában fantázia nevük van. Vajon mi ennek az oka? 2002-től az iskolámban a tanítványaimmal minden tavasszal “24 órán át” gyöngyöztünk. Azért pihenők is voltak, hiszen 2 óra gyöngyfűzés után 1 óra pihenés volt, melyen ettek, ittak, játszottak a szabadban vagy éppen fociztak a torna teremben a gyerekek. Az 1. és a 2. Gyöngybulin gyöngyszövés volt a kihívás, aztán 3. és a 4. alkalommal pedig hungarocell formákat díszítettünk gyönggyel és flitterrel. Az 5. Gyöngybulin pedig már gyöngyvirágokat fűztünk. Mivel ez már hitelesítésre is került, ezért olyan ötleteket kellett kitalálnom, melyet sokan és gyorsan megtudnak fűzni. Így került az ötletek közé pl. a kétszínű virág is. 😉 

A gyerekek sok ötletből választottak ki 3 virág mintát és annak a leírását a képen látható módon kapták meg. A papíron láthatod a fűzés rajzát, a gyöngyök számát és a drótok méretét és számát. Erre azért volt szükség, mert a segítő szülők így darabolták a drótokat, virágonként más-más méretben és mennyiségben.  😉 

1.kétszínű virág

Kétszínű virág szirma

Ennek a virágnak kerekített szirma van és akkor még kásagyönggyel dolgoztunk,
kicsit másként illeszkedtek egymáshoz a gyöngyök.
Most változtattam rajta, hogy a viaszgyöngyökkel is meg lehessen fűzni.
Nézzük a lépéseket! 😉 

A virág szirmait 45 cm-es 0,35 vastagságú rézdrótra fűztem.
4 mm-es világoskék viaszgyöngyöt és
4 mm-es irizáló kék gyöngyöt felhasználva. 

Az enyhén félbehajtott drótra 2 db gyöngy került leengedve
és utána pedig 3 db gyöngyöt szembefűzéssel fűztem fel, vagyis “cicázva”.
Ügyelj arra, hogy  drótok hossza  egyenlő legyen,
amikor a helyére húzod a 3 db gyöngyöt! 😉 

2.kétszínű virág

A további sorok is szembefűzéssel készültek, ezeket le tudod olvasni a képről. 
Ügyelj arra, hogy a sorok szorosak legyenek, szépen illeszkedjenek egymásra! 

3. kétszínű virág

Most pedig kerekre formázzuk a szirmot. 😉 
A jobb oldali drótra 5 db gyöngy kerül
és belefűzzük a drótot az első 2 db gyöngybe. 
Utána a baloldalon is elkészítjük a kerekítést. 😉 

4. kétszínű virág

Miután a két gyöngyben találkozott a 2 drót, húzd szorosra! 
A virág közepét egy sárga gyöngy fogja jelezni,
amit szembefűzéssel, vagyis “cicázva” fűztél fel.
A szirom kerekítést egy kicsit nyomd befelé, hogy jobban odasimuljon!

6. kétszínű virág

Készíts összesen 4 szirmot és fűzd fel a szirmokat a sárga gyöngyöknél fogva! 

7.kétszínű virág

Azután a baloldali dróttal zárj a jobb szélén
és így egy körgyűrű fog készülni… 

8. kétszínű virág

… melyet húzz szorosra,
hogy a szirmok szépen illeszkedjenek egymáshoz! 😉 

9. kétszínű virág

Most pedig fűzzük meg a leveleket! 
A leghosszabb levél 35 cm-es dróttal készült,
a két kisebb pedig és 30 cm-es drótokkal.
1-2-3-2-1 db zöld gyöngyöt fűztünk fel a tanult módon
és levelenként kb. 1-1 centit tekertünk rajta. 
Utána fokozatosan rátekertük a hosszabb levélre a 2 kisebbet. 
A szép dróttekerés titkáról olvashatsz: ITT

10.kétszínű virág

A virág neve kétszínű virág, vagyis csak annyit jelent, hogy kétféle gyöngyből fűzzük. 
De lehet egyszínű is és akár több színű is. 😉 
Én most kék variációkat és egy sárgásat fűztem. 
Legyél kreatív és gyermekeddel fűzz sokfélét! 

😀 

Nagyon sokszor gondolunk a gyöngyfűzésre csak úgy, hogy “füzögettünk egy kis gyöngyöt”, pedig ez sokkal több annál… Nézd csak!

Mit tanultunk és gyakoroltunk? 😉 

  1. Ismerkedtünk a drót tulajdonságaival. Megfigyeltük a drótok egyenlőségét.
  2. Csipegettük a gyöngyöket – ujjak finommotorikája fejlődött.
  3. Gyakoroltuk a 2 kéz koordinációját, hiszen a gyöngyök felfűzés nagy figyelmet igényel… 😉
  4. Gyakoroltuk az irányokat: jobb és bal oldal.
  5. Gyakoroltuk a színeket, akár az árnyalatait is.
  6. Számoltuk a gyöngyöket, mélyítettük a számfogalmakat és gyakoroltuk az összeadást.
  7. Számlálgattuk a leveleket, a szirmokat…  és közben megtanultuk a virág részeit
  8. Mintát terveztünk.
  9. Fejlődött a megfigyelőképesség, hiszen ügyelni kellett a megbeszélt fűzési “szabályok” betartására.
    A szabálykövetés nagyon nehéz dolog, sok hasonló tevékenységre van szükség.
  10. Kitartást, türelmességet is gyakoroltuk. 
  11. Kudarctűrő képességet is fejlesztettünk…

Most már láthatod, hogy egy kétszínű virág megfűzésével is
milyen sok képességterületet lehet fejleszteni.
Fűzz gyöngyöt gyermekeddel!
Fejleszd képességeit gyöngyfűzéssel!
Adj lehetőséget a közös alkotás élményére!
A sikerélmények átélésére. 😉 

A közös alkotás sikerének a titka az is,

hogy megismered a gyöngyfűzés lépéseit egyedül, amennyiben kezdő gyöngyfűző vagy. Ez fontos dolog, mert ha gond van fűzés közben, akkor találod ki a lépések helyességét, esetleg többször eltéveszted, akkor az közös kudarcot, csalódást fog okozni. Ha volt gyakorlás, akkor amikor ketten alkottok,  már tanácsokat is tudsz adni gyermekednek. Így átélhetitek a közös sikerek élményét!!!  😉 

Tetszik ez a kétszínű virág? IGEN? 😉
Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Kedvet kaptál a megfűzéséhez?
Gyöngyöt  keresel hozzá és drótot?
😉 

Egy kattintás és már válogathatsz a viaszgyöngyök (akril tekla) között,
melyekből a kétszínű virágok elkészíthetők. 😉

További ötletekért csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző csoporthoz,
ahol gyerekeknek való ötleteket valósítunk meg!
Figyelj a belépő kérdésekre is! Köszönöm a válaszaidat… 😉 

Elfáradtatok és egy kis mesére vágytok?
Akkor egy kattintás és már olvashatod is a gyöngycsibés történeteket! 😉

Köszönöm!

Szólj hozzá!