Hogyan készülnek a cserepes csillagvirágok?

Nagy örömömre egyre többen fűzik a gyöngyöt gyermekükkel, vagy tanítványaikkal. Annak külön örülök, ha egy rövidke beszámolóval mesélnek is róla, hiszen így a többieknek is nagyobb kedvük lesz kipróbálni a gyöngyözést. Az év elején “találkoztunk” Piroskával, aki éppen szervezkedésben volt, de erről meséljen ő! 

Át is adom a szót Piroska néninek…

A nyáron összehozott a sors egy kisgyermekes anyukával, aki értékeli, megbecsüli a kézműves termékeket és szuper ötletgazda. Egyik beszélgetésünkön megálmodtunk egy kis Kreatív Műhelyt, nagycsoportos és alsós gyerekekkel indult el két kis létszámú, 6-7 fős csoport. Február második hétvégéjén megtartottam az első foglalkozást. 😉 

A különböző intézményből érkező gyerekekkel egy gyöngypillangó “segítségével”
(amit az 1. csomagomban ajándékba kaptam) ismerkedtünk meg egymással. 😉 

csillagvirág gyöngyei

Ráhangolódásként megismertük a Bigyi-Bogyó magazinból Márta történetét.
A kicsiknek én, a nagyobbak egymás között felosztva
az oldalakat maguknak olvasták fel.
Az én szekrényem mélyén is volt egy “rég elfeledett” gyöngyös doboz
tele fűzött, szövött ékszerekkel. 😀
Megnéztük a régi kincseket és megbeszéltük, hogy ha sokat gyakorolunk
mindenki tud majd hasonló ékszereket készíteni. 😉 

Luca magazin 1.

Virágminta tervezése színezéssel

A magazinban található színezős csillagvirágos mintákból is kiszíneztünk néhányat. 
Mivel ez a minta egyszerű volt, így nagyon várták már, hogy fűzzünk,
ezért a színezések csak részben készültek el. 😉 

Színezős-csillagvirág

A színezés után következett a csillagvirágok fűzése.
Mivel a legtöbben még nem fűztek ilyen pici gyöngyöt se drótra, se cérnára,
ezért mindenkinek előfűztem az első két sort a levelekből, szirmokból.

csillagvirág előkészítések

Hogyan készülnek a cserepes csillagvirágok? 

A gyerekek választottak a különböző színű előgyártott csomagokból,
azután kiöntöttük a gyöngyöket a kis savanyúságosvödör tetőkre.
Megbeszéltük, hogy mire kell vigyáznunk pl.: a gyöngy pattog, a drót eltörhet stb.
Terítőn dolgoztunk, így kevésbé “szaladtak szét” a gyöngyök. 😀
Ezután elkezdődött a “virággyártás”. 😉 

Fűzős kezek csillagvirág

Nagyon ügyesen fűzte mindenki a csillagvirágokat.
A kicsik néma csendben dolgoztak, a nagyobbak már többet csacsogtak,
de közben a fűzéssel is jól haladtak. 😉 

Cserepek csillagvirággal
A kész virágokat minicserepekbe raktuk.
A szülőktől sorra jöttek a pozitív visszajelzések,
hogy a gyerekek már várják a következő Kreatív Műhelyes hétvégét,
amelyen a varrással ismerkedünk majd – zárta szavait Piroska. 

Kedves Piroska!

Köszönöm, hogy meséltél a Kreatív Műhely indításáról és az első gyöngyfűzésetekről. Nagyon tetszik, hogy nem csak gyöngyöt fűztetek, hanem volt saját emlék felidézése, magazin olvasása, színezés és természetesen “cserepes” gyöngyfűzés is. 

További jó gyöngyözést és egyéb kreatív alkotást kívánok! Legyen élményekkel teli minden közös programotok! 😉 Kíváncsian várom majd az újabb gyöngyfűzési élménybeszámolódat… 😉 

Bízom benne, hogy beszámolódat olvasva egyre több szülő, nagyi és pedagógus kap kedvet a gyöngy fűzéshez… 😉 

😀

Tetszenek az ötletek? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!
Minél több kisgyerek ismerje meg az alkotás örömét!
Tanítsd meg gyermeked, vagy tanítványod a gyöngyfűzés titkaira! 😉

Csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző Bigyi-Bogyó ötletekkel csoporthoz,
ahol gyerekeknek való ötleteket ismerhetsz meg
és fejlesztő feladatokat a gyöngyből készített alkotásokhoz. 

Köszönöm! 😀

Szólj hozzá!