Fefe és Csoki, a két kutyakölyök bújócskáztak az udvaron.
– Most én bújok el! – vakkantotta Fefe, és már el is bújt.
– Nem! Én következek! Az előbb nem találtál meg! – reklamált Csoki.
Ám hiába, Fefét már sehol se találta. Kissé megsértődött, és elindult a kertben. Szagolgatta a virágokat, felugrált a kövekre, és már nem is gondolt arra, hogy Fefe hol is lehet.
Egyszer csak valami csillogót látott, visszalépett, mert hirtelen „megszűnt” a csillogás…, aztán újra látható lett.
– Mi ez a furcsa fény? Olyan vakító, hogy alig látok! –töprengett magában, és elindult a ragyogás felé.
Útközben arra lett figyelmes, hogy a ragyogás már több helyen is látható. A kiskutya egyre kíváncsibb lett és már rohant a „ragyogó” valami felé. Megállt, mert úgy érezte, hogy odaért. De hiába nézett bármerre is , a „ragyogást” már nem látta. Nagyon csalódott és szomorú volt. Amíg így búslakodott, megérkezett Fefe is.
– Miért nem kerestél meg? – kérdezte felháborodva.
De Csoki nem szólt egy szót se, csak nézett előre bánatosan.
– Mi a baj? Miért sértődtél meg? – próbálkozott újra Fefe.
– Már nem fontos… – legyintett Csoki.
– De fontos, hiszen jó testvérek vagyunk! – érvelt Fefe.
– Jó! Akkor elmondom – kezdte Csoki – Amikor elbújtál, az nem volt jogos, hiszen újra én jöttem volna! Úgy szólt a szabályunk, hogy akit nem talál meg a másik, az újra bújhat. Igaz?
– Igen, így beszéltük meg. Sajnálom, hogy szabályt szegtem… – mondta bánatosan Fefe – Tudod Csoki, ennek az volt az oka, hogy nagyon jó bújóhelyet találtam ki, és már olyan régóta csak Te bújtál el, hogy elfogyott a türelmem. Én akartam végre elbújni!
Csend lett, mindketten hallgattak, amikor Csoki szólalt meg újra.
– Igazad van Fefe! Már nagyon unalmas lehetett, hogy mindig csak én bújtam el, és Te pedig csak kereshettél engem. Kitalálunk majd egy új szabályt, hogy mindenkinek jó legyen a játék! – mondta vigasztalva Csoki.
– Rendben! De Te miért vagy szomorú? – érdeklődött Fefe.
– Képzeld el, amikor otthagytalak Téged, szaladgálás közben furcsa fényeket láttam. Hol itt, hol ott csillant meg valami. Elindultam megkeresni, de mire ideértem „eltűntek” – mesélte letörten.
Fefe körülnézett, és keresgélte a „fényes valamit”. Tekintete megállt egy fa törzsén. Közelebb ment, akkor látta, hogy pókok vannak rajta. Ezek nem hétköznapi pókok voltak, hanem valami egészen mások! Képzeljétek el, a potroha egy nagy gyöngy volt, és valószínűleg Csoki ezeket látta „ragyogni” a napsütésben, amikor a rájuk eső fénysugarak visszaverődtek. Mivel mászkáltak a fatörzsön, ezért előfordult, hogy árnyékba értek és ekkor „megszűnt” a ragyogás. Ahogy közelebb ment a két kiskutya a pókok is felélénkültek, és feléjük fordultak.
– Sziasztok! – üdvözölte a pókokat a két kutyus szinte egyszerre.
– Sziasztok! – mondták a pókok is kórusban.
– Én Csoki vagyok – mutatkozott be a barna kiskutya.
– Én pedig Fefe – mondta a fehér kutya – és Ti kik vagytok? – kérdezte a pókokat.
– Mi pókok vagyunk! Ő Pók Peti, ő pedig Pók Pali – mutatott jobbra és balra az egyik pók.
– És Te ki vagy? – kíváncsiskodott tovább Fefe.
– Őt mindenki ismeri! Ő Pók Panni, aki nagyon szereti a…
Hoppá! Hol van a mese vége??? ;(
Ennek a mesének a végét, akkor tudod meg,
ha a Gyöngycsibék és barátaik mesekönyvet megvásárolod. 😉
Találkozzunk a Mesés gyöngycsibe klub oldalon is,
ahol különböző játékok, feladatok, ajándékok várnak!
Szívesen olvasnád a gyöngycsibés meséket mesekönyvből?
Jó hírem van!
A mesekönyv megvásárolható a Bigyi-Bogyó Boltban.
😀
Kotyi Kata vagyok, a gyöngycsibék anyukája… 😉
Tetszett a mese gyermekednek? Igen? 😀
Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek is!
Olvasd tovább a gyöngycsibéim történetét! 😉
Nézd meg a rólunk készült picurka videót is!
Köszönöm!