Paverpol és az erdei bagoly

Az elmúlt hetekben már nagyon sokféle rendezvényről olvashattatok. Az a legjobb rendezvény, ahol az alkotás élményével is találkozik a gyermeked és szárnyalhat a fantáziája, ötletelhet, kipróbálhatja terveit.  

Amira és Korina egy ilyen rendezvényen vett részt és erről mesél most nekünk az édesanyjuk: 

“Február 24-én egy rendhagyó foglalkozáson vehettünk részt a városi könyvtárban. Hollenczer Vivien Paverpol alap tanfolyamot tartott az érdeklődőknek: 9.00-12.00-ig. Ezzel a szóval legelőször Vivien kiállításán találkoztunk, amikor ezzel a technikával készült képeket tekinthettünk meg. A lányok már nagyon izgatottan várták, hogy ismét mehessünk a könyvtárba és kipróbálhassák ezt a különleges technikát.

Kezdjük!

Amikor megérkeztünk már zajlottak az előkészületek a “megterített” asztaloknál. 😉
A foglalkozás egy kis “válogatással” kezdődött,
sok-sok állatos szalvéta közül választhattuk ki a nekünk tetszőt.
A lányok nehezen jutottak döntésre, legszívesebben mindet megcsinálták volna. 😉
Végül egy baglyos szalvéta mellett döntöttek. 

A Paverpol kép tervezése

Kaptunk egy 25 x 25 cm-es falapot, amire elhelyezhettük próbaképpen a tervezett képet.
Választottunk színvilágot és dekorációkat:
virágokat, leveleket, pillangókat, gyöngyöket, kavicsot és szalagot is…

Íme a tervünk. 😉 

A képnek először a hátoldalát és a széleit festettük be barnára,
mert az passzolt a szalvéta színéhez.

A következő lépés a szalvéta szétvágása, és rétegeire szedése volt, míg száradt a festék.

Mi történt a bagollyal? 😉 

Azután felragasztottuk a szalvétát a fafelületre Paverpol segítségével.
A szép baglyos kép nagyon megváltozott,
most egy “tejes trutyira” hasonlított… – mondta Korina
és már nem is tetszett neki annyira. 🙁
Kár volt izgulni, mert a hajszárító csodát tett, újra láthatóvá vált a bagoly. 😀 

Hajszárító is kell az alkotáshoz? 

A munkafolyamatok közben többször is hajszárítót használtunk
a száradás gyorsítása érdekében.

Miután minden megszáradt, elkezdődött a dekoráció felhelyezése.
Először a keretet képező szalagot ragasztottuk fel, melyek a tetejét is bekentük,
hogy keményebb, tartósabb legyen.

😀
Majd Vivien segített kikeverni a masszát, amibe a dekorációt lehetett beleragasztani.
Ezt kentem fel a kép köré és a lányok közben belenyomták a kiválasztott formákat.
Ez a ragasztóanyag domborműves hatást keltett,
amiből a kis virágok, levelek, gyöngyök emelkedtek ki.  

Következett a festések sora…

Először barnás színre alapoztuk, majd színesebbé varázsoltuk…
A virágok fehér, piros, bordó színűek,
a fákra ragasztott pillangók szintén hasonló színvilágúak lettek,
mert ez illett az erdei színvilágba.

A kép aljára rakott gyöngyök és kavicsok
a kis szivacsok segítségével lettek fehéres színűek.
A végén a szalagos keretet még csillogó virágokkal tettük teljessé.

A képre egy kis akasztót is kaptunk, így az alkotásunk az ebédlő egyik dísze. 😉 

A lányoknak nagyon tetszettek az alkotótársak által elkészített képek is.
Már tervezik, hogy mit készítenek legközelebb.
Köszönjük az élményt. 😀 – zárta a szavait Zseraldina. 

Kedves Zseraldina!

Köszönöm, hogy újra megosztottad velünk az alkotás örömét. És segítségeddel kicsit megtudhattuk, hogy hogyan készül egy Paverpol technikás kép. További jó alkotást kívánunk neked és a lányaidnak! 

Ezen a tanfolyamon még alkottak néhányan… Nóra édesanyjával, Kingával
és különleges képet készített Anita is a kisfiának…
ezeket az alkotásokat itt találod: 
Állatos Paverpol…

És a Paverpol technika további lehetőségeit találod meg a Vivien.holl oldalon 

🙂

Tetszenek az ötletek? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!
Minél több kisgyerek ismerje meg az alkotás örömét!
Látogassátok meg Ti is a könyvtárak programjait! 😀

Ti is szerettek alkotni?
Készíts az alkotásokról fotókat és mutasd meg nekünk is!


 

 

Köszönöm! 😀

Szólj hozzá!