Lassan véget ér a novemberi játék a Mesés gyöngycsibe klubban. Szeretném megmutatni nektek, hogy ugyanazok a feladatok milyen “sokféleképpen” megoldhatók, amennyiben nincsenek szabályos formához kötve. 😉  

Rejtvény fejtéshez kaptak a játékosok egy rejtvényhálót és 7 kérdést. 
Most megmutatom, hogy milyen módon kaptam a válaszokat. 😉 

Voltak, akik a szöveges válaszolási módot választották,
és azt is kétféle módon. 😉 
Csak a válaszok kerültek felsorolásra a megfelelő számokhoz. 
A másik variáció: a kérdések felírása és utána a megfelelő válaszok. 😉  

Szöveges válaszok a rejtvényhez

Nézzük a másik variációkat, melyeket “megrajzolt” válaszoknak neveztem el. 
Igazából a rejtvényhálókról kapták ezt az elnevezést. 😉 
Volt, aki gyorsan megrajzolta egy négyzetrácsos papírra…
Volt, aki pedig kinyomtatta és abba kerültek bele a válaszok. 
Ez előző szövegeshez képest ez annyival jobb, hogy nem lehetett elírni,
vagy elszámozni a válaszokat, hiszen a látszik a rajzon. 😉 

Megrajzolt válaszok a rejtvényhez

A 7 kérdéssel egy kicsit újra gyakoroltuk a szereplők nevét. 
A feladat másik része a kedvenc gyöngyállatka kiválasztása volt,
és kicsit meg kellett indokolni, hogy miért reá esett a választás. 😉
A válaszok néhol hosszabbak voltak,
de helyhiány miatt kicsit rövidítettem 😉  

Legyen az első Kotyi Kata, úgyis az ő névnapja közeledik! 
Ti is így gondoljátok? Ez jellemző Katára? 😉 

Kotyi Kata tulajdonságai

Következzen Kukori Kázmér a gyöngycsibék apukája… 😉
Ti is így érzitek?
Ha igen, akkor valóban közösen hatnak a gyöngycsibékre Katával. 😉

Kukori Kázmér tulajdonsága

Már többször emlegettük a gyöngycsibéket, most akkor jöjjön egy! 😉
Ő legkisebb és leglelkesebb gyöngycsibe… Szerintetek is? 

Babarózsa Babi tulajdonsága

Szeretnék még egy szereplőt megmutatni a sok közül,
ő pedig egy kedves gyöngycica. Ti is így gondoljátok? 😉 

Nuti cica tulajdonsága

Kedves Szülők és Gyerekek!

Köszönöm, hogy bekapcsolódtatok a rejtvények megfejtésébe. Válaszaitok módjából azok is tanulhatnak, akik nem kapcsolódtak be, de így kiválaszthatják megfejtés nekik tetsző módját. Ti is csinálhattok rejtvényeket pl. egy dolgozat írás előtt, a nehezebb kérdéseket újra átismételhetitek majd így is. Minden tevékenységgel sokat fejlődhetünk, gyakorolhatunk, hogy ügyesebbek legyünk. A szövegértést fejleszthetjük “Miért tetszik?” játékokkal is. Kicsit előkészítve pl. a fogalmazásokat. 😉 És természetesen a szabadban töltött játékidő is nagyon fontos, amitől jól érzed magad és kellemesen elfáradsz… És ott is lehet beszélgetni, képzeletbeli “fogalmazást írni”… 😉 

Legyen mesés minden napotok! 

😀

Bízom benne, hogy sokan kedvet kaptak a rejtvények fejtéséhez!
Próbáljátok ki és írjátok meg
a tapasztalataitokat a Mesés gyöngycsibe klubba!  

😀

Ti is szeretnétek megismerni a gyöngycsibéket? Igen? 😀

Akkor olvass bele a mesékbe! 😉
És, ha tetszik mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek is!

Nézd meg a rólunk készült mesés videót is!

Köszönöm!

Csatlakozz Te is a Mesés gyöngycsibe klubba… 😉!
Ismerjük meg a gyöngycsibés meséket együtt! 😉 Várlak a gyöngycsibéimmel…