2014. május 17-én hosszú napnak néztünk elébe. Ezen a napon újra gyöngyös flitteres alkotásokat készítettünk, de sajnos csak 12 órán át. 🙁 Ez már a VII. 12 órás gyöngybuli volt. Most is logók készítésére került sor, a témák nagyon kedvesek voltak számunkra. 😀 Nézzük sorba! 😉
Az első csapat a gyarmati Aranydió Óvoda logóját készítette el.
Diákjaink többsége ebbe az óvodába járt,
szívesen varázsolták hungarocellre az ovi csodás „dióját”. 😉
A következő logó, az egyik támogatónk részére készült. A képen láthatod is,
hogy a TESCO (Tét) is támogatója volt a gyöngybulis rendezvényeinknek. 😀
2014-ben a Paraszupersztár tehetségkutató verseny
logóját is elkészítettük a flitteres technikával.
A versenyt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége hirdette meg
a fogyatékossággal élő embereknek. Ez a gyöngybuli kicsit róluk is szólt.
További részleteket ITT olvashatsz a győztesekről.
A következő alkotás a győri Állatkert logója volt,
melyet később az osztálykirándulásunk alkalmából adtunk át.
A fekete gyöngyös feliratozás igazán nagy kihívás volt. 😉
És akik nagyon „közelről” alkottak… 😀
A rendezvényen 6 db logó készült el, most megmutatom az 5. logót.
Ez a logó a győri Mobilis logója,
melyet szintén személyesen adtunk át, nézd csak!
És még egy logó készült, amelyre a legbüszkébbek vagyunk…
Ezt a logót TV adásban adtuk át…
Erről az átadásról a Kisalföld napilap is írt… 😉
Kattints a flitteres képre és „gyorsan” megmutatom azt a 12 órát! 😉
A tanteremben elhelyezett Nemes Dávid egy kamerát,
amely fotókat készített a gyöngybuliról a beállított idő szerint.
Az elkészült videó 250-szeres gyorsítással mutatja a bulit.
Ha kíváncsi vagy, akkor legyél türelmes,
mert sajnos néha lassan töltődik be…
Sok tízezer gyöngy, flitter és gombostű van ezekben az alkotásokban.
Szívvel-lélekkel készítette sok gyerek és felnőtt.
Csudajó volt ez a gyöngybuli is! 😀
A gyereknek, a szülőknek, a vállalkozóknak és a kollégáknak köszönöm,
hogy munkájukkal támogatták a rendezvényt.
Köszönöm!

Hollenczerné Balogh Ilona vagyok, akinek korábban a matek tanítás mellett „gyöngyélete” volt… s még most is az van mióta nyugdíjasként visszavonultam a tanítástól… Miért is? Közel 25 éve foglalkozom gyöngyfűzéssel és a blogon található ötleteimmel őket segítem: kisgyerekes szülők, fejlesztő pedagógusok, nagyik és természetesen a gyerekek.