Legyen béke a lelkünkben! - Bigyi-Bogyó

Ez a bejegyzés varázslatos és mesés lesz egyszerre! Ismerd meg a mai vendégalkotónkat, aki egy különleges történettel mutatkozik be… 😉

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy nagyon távoli bolygó, ahol olyan szárnyas teremtmények éltek, akik alakot tudnak változtatni, sőt a színűket is. Ezen a bolygón élt egy nagyon kíváncsi lányka, aki eldöntötte, hogy világot lát. A Földet nézte ki magának, mert azt nagyon izgalmasnak találta.

Amikor leérkezett a Földre, és felvette az emberi jelmezt, elfelejtette ki is Ő és honnan jött, és azt meg főképp elfelejtette, hogy miért. A neve itt a Földön Myriel lett.

Teltek múltak az évek, a kalandok sora végeláthatatlan lett, voltak benne igen mókásak, és voltak nagyon nem mókásak, főleg akkor, ha mi vagyunk a főszereplők.

Egy csodaszép napon, amikor a nap csak simogatja a bőrünket, amikor a szellő játszik a ruhánkkal, és amikor a barátainkkal lehetünk, és azt gondoljuk hogy a mesében sem lehetne jobb……egyszer csak megjelent az égen egy szörnyű nagy felhő, majdnem fekete…és dühöngve, tombolva…elsöpört mindent, ami szép, ami vidám, ami légies…

Myriel először csak ámult a pusztulást látva, aztán sírt, nagyon fájt neki ez az egész. Nem értette, hogy hogyan lehetséges ez, és ez ellen miért nem lehet tenni. Megadóan, fáradtan, szomorúan és megtörten ült, és nem csinált semmit, csak ült és ült a nagy semmi közepén a néma csendben. Aztán egy idő után…mikor már nem is tudta mennyi ideje ült ott egyedül….valahol legbelül a testében, furcsa bizsergést érzett, és ahogy nézte a körülötte lévő világot, érezte, tudta, hogy Ő nem véletlenül van itt és hogy valamit meg kell keresnie. Így elindult megkeresni azt a valamit…..megfogalmazni nem tudta, de érezte, hogy mennie kell. Ment és ment, és segített, ahol lehetett. Kipróbált sok mindent, de az a hívás, ami belülről jött, az nem múlt el.

Egy alkalommal, ahogy vándorlása során a pihenését töltötte, egy idős nénit pillantott meg, aki egy nagyon fura botszerű valamivel “játszott”, és még sok-sok fonállal. Myriel odament, hogy közelebbről is szemügyre vegye a dolgot, és nagyon elcsodálkozott, mert a botocska vége olyan fura kampós volt, és a fonalat e botocska segítségével összeköti, és csodás dolgok kerekednek ki belőle.

Nagyon kíváncsi lett, és megkérte a nénit, hogy kipróbálhassa. Nagyon viccesnek tűnt a dolog, de ugyanakkor nehéznek is. Ám annyira felkeltette az érdeklődését, hogy egy ideig letáborozott a néninél, és megkérte, hogy tanítsa.

A tanulás nem ment zökkenőmentesen, de a nénike türelme, és Myriel kitartása egyszer csak kézzelfogható eredménnyé változott. Amikor már némi tudással rendelkezett, Myriel rájött, hogy amikor szomorú, a szomorúságot bele lehet horgolni a fonál segítségével abba, amit készít, és utána jobban érzi magát. Aztán, ahogy egyre többet alkotott megérezte, hogy nemcsak a szomorúságot, a dühöt, a haragot tudja belehorgolni az alkotásaiba, hanem az örömöt, a boldogságot is.

Gondolt egyet és kipróbálta… elkezdett emlékezni arra az időre, amikor boldog volt, amikor a nap simogatta, amikor a széllel játszott… és csak horgolt, és horgolt, és egyszer csak azt érezte, hogy emlékszik egy olyan világra, ahol mesésen csodás dolgok léteznek, tud szállni, alakot váltani, sőt még a színét is tudja változtatni. Ami furcsa, hogy ettől nem megijedt, hanem egyfajta ERŐ lett benne, és a horgolt alkotásait gyerekeknek, szomorú felnőtteknek adta oda, akik elkezdték megérezni a “belehorgolt” boldogságot.

Myriel azóta is horgol, és horgol. Osztja a boldogság magjait egy olyan világban, ahol még sokan csak a vihar utáni romokat dédelgetik a szívükben, pedig már virágba borultak a növények, az eső elmosott mindent, a napocska megint simogat, a szél is játékos kedvében van. 😉 Csak elfelejtettünk örülni, látni és szeretni, illetve vannak olyanok is, akik látják már, amit Myriel belehorgol, csak félnek tőle, mert már egyszer elveszítették, és nem akarják még egyszer elveszíteni. És el kell engedni azokat a fájdalmakat, melyek a veszteségeinkre emlékeztetnek.

Myriel azóta is horgol és “gyógyítja a sebeket” rendületlenül.
Ismerd meg a gyógyító alkotásait!

Legyen béke a lelkünkben!

És jöjjenek a további “mesés” alkotások!

A külső néha megtévesztő, Mr Csíkos talpig Úriember!

Csodás teremtménye a világnak, sokak kedvence…

A jobb és a bal oldal, a jó és a rossz, a fény és a sötétség egységet alkot…

Az ördög és az angyal is “összetartozik” 😉

Alkotásaimmal nem csak gyereknek szerzek örömet.
Szívesen alkotok felnőtteknek is. 😉
Nagyimnak gyakran tönkremennek a virágai, mert elfelejti megöntözni,
így horgoltam egy orchideát.

Nagyon örül a virágomnak, mert bármikor elmegyek hozzá, megjegyzi,
hogy csodás a virág, amit adtam neki, mert még mindig virágzik. 😀
Íme az “örökké” virágzó orchidea!