Így “születnek” a csigabigák

Mindannyian kreatívak vagyunk? Ez a kérdés már többször elhangzott ezen a blogon. IGEN! IGEN! És harmadszorra is IGEN! Nézz körül az ismerőseid között, keresgélj a Facebookon és találd meg azt, amiben TE vagy KREATÍV és ALKOSS, és ALKOSS! Aztán pedig mutasd meg nekünk is! 

Néhány hete megmutattam nektek, hogy
hogyan kell gyöngyből egyszerű kis csigát fűzni.

Ehhez kedvet kapott Nina és anyukája, Réka is.
Így elkészült Csiga Csilla és Csiga Csongor…

Az elmúlt napokban többféle kis csigát láttam a különböző alkotások között.
Egyszer csak a képeket nézegetve piros sapkás kis csigákat pillantottam meg!
Kiderült, hogy Rozi újabb alkotásaival találkoztam.

Elhatároztam, hogy megkérem őt, hogy mutassa meg nekünk,
hogy hogyan készítette őket! 

 

Íme BÜKKI LÁSZLÓNÉ, vagyis Rozi segítsége. A helyes kis csiguszok elkészítéséhez először is tegyünk nagy sétákat a természetben! Elhagyott csigaházat gyűjtsünk, amit otthon gondosan mosószeres, langyos vízben alaposan mossunk meg (ki)! Ezután tegyük tálcára és szárítsuk meg! Süthető gyurma és kavics kell majd a törzsének-fejének. Kell még rövid gombostű (vagy a normál, amit harapófogóval elcsípünk kellő hosszúságúra) és ékszer ragasztó (vagy bármilyen ERŐS ragasztó).

Amennyiben a csigát kőből v. kavicsból készítjük, először fessünk arcocskát neki!

A kis szarvacskája (ami nálam nem a szeme), az fogpiszkáló és
a végén pici kásagyöngy van.

Ezeknek a felragasztásához kellett a nagyon erős ragasztó.
Természetesen a csigaházat és a fejet is rögzítjük.

A következő csigákhoz süthető gyurmát használtam (nem kell nagy mennyiség), de készíthetjük modellpasztából (levegőre keményedő gyurma) vagy só-liszt gyurma, még agyagból is. Attól függően, hogy mennyire akarjuk időtállóra készíteni. A testét egy nudli alakúra gyurmázott anyagból a két kezünkkel a két oldalán szétlapogatjuk. A hátsó része szépen kialakul magától. A nyakánál kicsit még hengergessük meg csak úgy a két ujjunk között és állítsuk felfelé!

Sütés előtt egy gombostűvel készítsünk lyukat a nyak tetején, a fejen alul középen és felül két helyen a szarvacskáknak! A szarvacskákat is készítsük el és óvatosan azokba is szúrjunk bele kicsi lyukat! Ez majd nagyon fontos lesz az összeállításnál. Vegyük ki a gombostűt, nem kell azzal sütni! A fej formája egy golyó, amit felül kicsit nyújtsunk meg, de csak kicsit!

Színes gyurmát is használhatunk, kinek melyik tetszik.
De pl. nagyon érdekes a világító fehér gyurma.
Ugyanannyiba kerül, de este még egy darabig világít a kis csigánk.

A móka kedvéért (na meg, hogy minél előbb jöjjön már az a Télapó) apró piros sapkát is készíthetünk a fejére. Egy pici gombócot formázzunk, majd tegyük egy kicsi gömbölyű formázóra (ha nincs gyurma formázónk – vagy Anyunak marcipán formázója – akkor egy kerek hátú gombocska is megteszi) Nyomjunk bele egy mélyedést, hogy jó legyen a fejecskéjére, majd hengergessünk hosszú felső részt, amit aztán formára igazítunk. A fehér “bojtot” is rátehetjük, így sütjük. De a sapkát külön és minden testrészt külön.

Összeállítás előtt fessük ki az arcocskát. Ezután vegyük a ragasztót és a gombostűt A pici lyukakat ragasztózzuk be, szúrjuk be a kis gombostűt és nyomjuk rá a másik darabot ( fej – ragasztó – bele a gombostű – nyak – ragasztó- majd bele a gombostűs fej. A szarvacskáknál ugyanígy.

Mikor megszáradt a ragasztó, az arc is kész, kis pirosítóval az ujjunkon, tegyük barátságossá az arcát. Érdemes lelakkozni. Az arcán óvatosan húzzuk az ecsetet és rajta fog maradni a pirosító. Az arc megrajzolásánál alkoholos filcet (tűfilc) használjunk, a másik elmosódik a lakktól. De a legbiztosabb az akril festék. Teljes száradás után lakkozzunk!

Ha ajándékba készítjük, lehet fokozni pl:
A kíváncsi kukac (süthető gyurma)a kavics kaktusz tövében,
tekintetével követi a kavics-csigát… amennyiben rákattintasz a képre,
akkor megtudhatod, hogy hová megy a kavics csiga…

Köszönjük Rozi a segítséget!
Kíváncsian várjuk az újabb csodáidat! Jó alkotást!

Készíts Te is csigabigát!

 

Tetszik az ötlet? IGEN? Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Köszönöm!


 

Szólj hozzá!