Gyöngyöm-gyöngye ékszerei

A mai bejegyzésben sok-sok éve alkotó gyöngyfűzőt mutatok be, akinek türelme, kitartása megmutatja, hogy a siker titka a saját kezünkben van. Álmaid, akkor válhatnak valóra, ha teszel érte és nem adod fel. Addig kutakodsz, amíg megtalálod a neked való hobbit, amivel még szebbek lesznek a napjaid. Ismerjük meg Erzsike történetét!

Át is adom a szót…

Molnár Ferencné, Erzsike vagyok. Nekem, és a férjemnek is 2-2 felnőtt gyermekünk van, és 4 unokánk. A gyöngyös életutam a 90-es évek elején kezdődött. Egyik gyermekem iskolai kézműves foglalkozásról hozott haza egy gyöngy keresztes pókot, amit ő készített. Nekem nagyon megtetszett, felkeltette érdeklődésemet. Másnap vettem gyöngyöket, és elkészítettük együtt a pókot. Így kezdődött nálam a gyöngyélet…

Néhány évig csak állatfigurákat készítettem.
Gyöngyfűző könyveket vásároltam, és a minták alapján fűztem a figurákat,
melyeket kulcstartóra, tolltartó cipzárra, táska cipzárra lehetett feltenni. 

1 gyöngyöm -állatkák

Ékszerek fűzése is érdekelt, szintén könyvből fűztem, egyszerűbb minták voltak.
Ekkor még csak a nagyobb városokban lehetett gyöngyöket kapni, és internet sem volt.
Folyamatosan fejlesztettem ismereteimet, és egyre szebb alkotások születtek.
A gyöngygallér készítés volt abban az időben a kedvencem.

2. gyöngyöm gallér

A lakóhelyemen volt egy kiállítás „Tavasz a természetben” címmel.
Sok hímzés mellett én voltam az egyedüli gyöngyös kiállító.
Oklevelet és könyvjutalmat kaptam részvételemért. 😀 

3. gyöngyöm kiállítás

Sok időt töltöttem a minták keresésével, könyvtárban is kutakodtam.
Kedvet kaptam a gyöngyszövéshez, a férjem készített nekem egy keretet.
Ezen a kereten szövögettem karkötőket, könyvből vett minták alapján.
Nagyon kedveltem ezt a technikát is. 😀
A végén a szálak eldolgozása okozott némi gondot,
akkor még nem voltak ehhez speciális végzárók, be kellett fonni a végét.
Később átalakítottam, amikor tudtam venni hozzá végzárót,
így még szebbek lettek. 😉 

5. gyöngyöm szövés

Munkahelyemen (Gyermekjóléti Szolgálata) gyermekekkel fűztem gyöngyöt.
Minden alkalommal, nagy örömmel vállaltam el,
egyszerű ékszereket készítettünk, és állat figurákat. 😉
Nyáron az „ Élő történelmi tábor”-ban ékszereket készítettünk korhű ruhákhoz,
amelyekben a gyerekek eljátszottak 1-1 történelmi jelenetet.
Az ékszereknek nagy sikere volt az „udvarhölgyek”-nél. 

„Évszakok gyöngyei” című pályázat

2003-ban beneveztem a budapesti „Évszakok gyöngyei” című pályázatra.
Az volt a feladat, hogy a 4 évszakot jelenítsd meg ékszerekben!
Én is beküldtem a 4 ékszert, melyek színeivel,
és formáival próbáltam szimbolizálni az évszakokat.
Helyezést nem értem el, de oklevelet kaptam,
és részt vettek a munkáim a kiállításon. 😀 

6. gyöngyöm 4 évszak

Esküvői ékszereket is készítettem már a 2 menyemnek az esküvői ruhához.
Az ékszerek még jobban kiemelték a menyasszonyok szépségét.
Formájukban, stílusukban illettek a ruhákhoz.
Remélem lesz még menyasszony, aki kimondhatja az igent,
az általam készített alkotásokban.

8. gyöngyöm esküvő

Érdeklődésem továbbra is az ékszerek irányába mutatott.
A gyöngyhurka készítés egy időben nagy kedvencem lett.
Karkötőket, nyakláncokat többet készítettem ezzel a technikával.
Egyszínűeket, mintásat, áttört mintásat is üvegpálca segítségével.
Ezek hagyományosan készültek, nem horgolással. 

Készítettem felkérésre néptáncos leánykának a ruhájához illő nyakpántot is egy alkalommal. 

11. gyöngyöm nyaklánc

2-3 éve a karácsonyi díszek készítése ragadott magával.
Nagyon szeretem a karácsonyfa díszeket készíteni.
Rézdrótra készülnek, ami igénybe veszi az ujjunk hegyén a bőrt,
de ennek ellenére nagy kedvvel készítem. Eladásra is készítek… 😉 

12. gyöngyöm karácsony

Ebben az évben ismét új technikákat sajátítottam el,
Herringbone, Peyote, Brick Stitch technikák.
Ma már elérhetők a neten ezek a technikák, videók alapján sajátítom el.

14. gyöngyöm szett
Folyamatosan fejlesztem tudásomat.
Ha ránézek egy régen fűzött ékszeremre, mosolyt csal az arcomra,
hogy az óta már mennyi mindent megtanultam.

15. gyöngyöm montázs

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várok
Gyöngyöm-gyöngye Facebook oldalamon.

Kedves Erzsike! 

Köszönöm, hogy elmesélted a gyöngyözésed történetét, amelyből az derült ki, hogy nagyon sokféle technikát ismersz és nyitott vagy minden újdonságra. Gratulálok!
Külön gratulálok azért, mert nem csak  a gyöngyfűzésben vagy kreatív, hanem a sütés-főzésben is. 

 További sok sikert kívánok, és újabb ötleteket… 😉

Erzsike kívánsága, melyet szívesen teljesítettem:

Ilona! Bele kerülhetne-e még valami a bejegyzésbe? Igaz, nem gyöngy téma, de nagyon büszke vagyok rá. 😀 2 évig írtam egy szakácskönyvet a két fiamnak, és a családjuknak. A receptek gyermekkoruk ízvilága, kedvenc ételeik, süteményeik gyűjteménye. A recepteket én gépeltem le, szerkesztettem, tartalomjegyzék is került bele. Az ételeket elkészítettem, és lefotóztam, majd összeállítottam a könyvet. Gondolva a fejlődő világra, CD-re is kiírtam, hogy laptopról is lehessen főzni, sütni belőle. Nagyon nagy szeretettel adtam át részükre, karácsonyi ajándékként 2016-ban. A nyomtatásban a testvérem segített, melyet most is köszönök: Erzsike   (Kattints a képre! 😉 )

Erzsike sütije

Kedves Olvasó! 
Amennyiben tetszettek Erzsike gyönyörű ékszerei,
akkor mutasd meg ismerőseidnek is! 😉 

Köszönöm! 

 

Szólj hozzá!