Ez lesz a kedvenc karkötőd!

A mai karkötőnk kicsit március 15-i lesz. Hogyan? Hamarosan meglátod. Ma sem én fogok segíteni, hanem Bükki Lászlóné vagyis Rozi, akitől már eddig is sok különleges alkotást kaptunk. Át is adom a szót 😀

 

Most karkötőt fogunk készíteni. Kezdjük!
Egy 2 m hosszú damil közepére kössünk egy ékszerkapcsot!

Egyik szálra és a másikra is fűzzünk 4-4 szem lila kásagyöngyöt
(ha nagyon apró, akkor 5-5 szem szükséges),
majd egy 8 mm-es tekla, amelyben a két szálat szembefűzzük.

Ismét 4-4 szem lila kásagyöngy következik jobbról és balról,
majd egy tekla, amelybe visszaöltünk jobbról és balról

Ezután mindkét szálra 4-4 szem rózsaszínű kásagyöngy,
majd plusz egy szem, amelybe belebújunk jobb és bal oldalról is.
Majd ismét 4-4 szem rózsaszínű kásagyöngy.

Visszaöltünk az első teklába mindkét oldalról…

Majd a két szálat jobbról és balról visszavezetjük
az előtte lévő 4-4 szem lila kásagyöngyön keresztül előre.

Ezután már csak ismételni kell, míg el nem érjük a karkötő hosszúságát: 4-4 szem kása (ami itt lila), egy teklába visszaöltve, majd 4-4 szem kása, plusz 1 szem, amelybe visszaöltünk mindkét szállal. További 4-4 szem kása és a két szállal visszaöltünk az előző teklába, majd a szál előtt lévő 4-4 kásán átvezetjük a damilt…. ezt ismételjük, míg el nem készül.

A befejezésnél az utolsó teklánál 4-4 szem kása,plusz 1 szem, amin visszaöltünk, majd a kis karika, amit jó erősen csomózzunk meg és amennyire lehet a maradék szálat vezessük vissza a gyöngyökön, ezután vágjuk csak le a felesleges szálat(kat)-hogy ne legyen szúrós a karkötőnk vége.

 

Játssz egy kicsit a színekkel! 😉

Kokárda helyett is viselheti, akinek éppen így tetszene….
Kattints a képre és jó nézelődést kívánok! Hol? Kattints a képre és megtudod! 😀

Köszönjük Rozi a segítséget!
Kíváncsian várjuk az újabb ötleteidet! Jó alkotást!

Készíts Te is karkötőket és mutasd meg a
Mesés gyöngyök fb oldalán

Tetszik az ötlet? IGEN?

Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Köszönöm!

Mentés

Mentés

Szólj hozzá!