A zöld kalapos váratlan látogató

Már lassan 3 éve, hogy utoljára mesét olvashattunk Erikától.
Egy csodálatos karácsonyi mesével lepett meg bennünket akkor.
Újra olvashatod a mesét, ha a képre kattintasz. 😉 

A koboldok és tündérek meséi folytatódnak, ismét átadom a szót Erikának,
és megtudhatjuk, hogy ki is az a v
áratlan látogató

Csodálatos őszi idő volt! Én kicsi manzárd szobám ablakában álltam és hosszú udvarom hátsó kapuját figyeltem. Már nagyon türelmetlen voltam! Mikor érkezik már? Hol lehet? Hogy kicsoda? Rögtön elmesélem…

5 évvel ezelőtt fáradtan ültem árnyékos kis teraszomon egy nyikorgó hintaszékben, forró teával kezemben. A fák már felöltötték őszi, színes ruhájukat. A falevelek egy-egy széllökésre elengedték az ágakat és táncolva a magasba röppentek. Csodálatos nap volt az évszak minden színével és illatával, de nagyon elfáradtam. Éppen akkor végeztem az őszi betakarítással. Hatalmas sütőtökök, édes piros almák, sárgarépák, burgonyák, illatos diók sorakoztak nagy kosarakban. Már csak arra várva, hogy elpakoljam a kamrába. Mellettem volt hűséges társam, egy öreg fekete puli kutya a neve Bogyó… Mindenhova elkísért. Aznap sem volt másként. A nagy jövés-menésben rendesen elfáradt és elnyújtózott a szőnyegen élvezve az őszi nap sugarait.

Hirtelen izgatottan szimatolt körbe. Nem tudtam mit érez, hogy mi lehet a baja. Egyszer csak hangos ugatással iramodott hátra. Riadtan néztem körbe, és akkor váratlanul megpillantottam egy egészen parányi kis embert. Nem hittem a szememnek. Pislogtam hátha csak a szemem káprázik, de nem.Valóban ott volt.

Csúcsos zöld kalapot viselt, hátizsák volt a hátán és nagyon ijedt arccal rám nézett, majd a kutyámra és elkezdett szaladni… Bogyónak sem kellett több, szaladt utána. Végig kergette a sütőtökök között, a virágoskert mellett egészen a melléképületig. Ekkor felkapaszkodott a fészer falára egészen a tetejéig. Egy hatalmas ugrással fent termett az ereszcsatornában és szaladt a vége felé. Hátra fordult,hogy kergetjük-e még és abban a pillanatban lecsúszott a csatorna végén lévő lefolyóba és zsupsz egy óriási csobbanással elmerült a vízgyűjtő hordóban. Kapálózott, de kimászni sajnos nem tudott. A hordó fölé hajoltam és a nagy ijedségben csak annyit tudtam mondani „Ne félj, kiveszlek!” A kis manó riadtan nézett rám, de nem szólt csak bólintott. Letettem egy hatalmas fejű virág szirmaira.

Teljesen elázott a ruhája. Ekkor már a kutya is megnyugodott. Nem akarta bántani. Közelebb lépett és megnyalta az arcát. Egymásra néztünk a manóval látszott, hogy nem érti a dolgot és mindketten nevetésben törtünk ki. Erre nem számítottam. Kezdeti ijedség elmúlt.

– Hozok egy törölközőt! – mondtam.

– Köszönöm! – szólt a manó.

Levette a hátizsákját, megtörölközött és elnyújtózott a hatalmas virág tetején. 

– Bemutatkozom – mondta hangosan – Az én nevem Bakli!

– Üdvözöllek Bakli! Engem Panninak hívnak! Megkérdezhetem, hogy kerülsz ide? Honnan jöttél? Nagyon megijesztettél.

– Nagyon sajnálom – felelte Bakli – Az édes alma, és a sütőtök illata vonzott ide. Télire gyűjtögetek mindenfélét a kamrába…

Azt mesélte, itt lakik az erdőben nagyon jó barátaival a koboldokkal. Egy titkos helyen lehet bejutni a völgybe, ezt az emberek nem láthatják. Mesélt nagyon sok kalandról, rengetek barátjáról és mágikus lényről. Ilyen például a hatalma barna tarantula pók, aki a fenyőerdőben lakik és a fenyő magjaival táplálkozik. Egyáltalán nem gonosz, sőt nagyon is barátságos. Még lovagolni is lehet a hátán. 😉

Aztán mesélt a jóságos tündérekről. Őket mindenki szereti, mert nagyon kedvesek, barátságosak. Egyszer náluk járt látogatóban és megajándékozta őket egy gyémánt harang virággal, mely láthatatlanná teszi a falut emberek előtt.

Öreg Borsika néniről is hallottam, aki a gyógynövények nagy tudósa, és nem mellesleg a legöregebb kobold asszonyság. Borsika néni már közel 300 éves. Felkerekedik fiatal Koboldokkal és gyógynövényeket gyűjtögetnek az erdőben. Megtanítja őket mit lehet leszedni és mit mire lehet használni.

Beszélgetésünk végeztével egy kis húzókocsira mindenféle termést pakoltam és egy darabig elkísértem az erdőbe. Mivel én nem fértem be az átjárón, így csak lepakoltam mindent.

– Majd áthordom – közölte Bakli.

Elbúcsúztunk egymástól. Attól kezdve minden évben meglátogatott. Ebben a pillanatban megláttam a kertkapuban régi barátomat. Sietve mentem elé és nagy szeretettel üdvözöltem. A teraszon már várt ránk hűséges kutyám, két pohár meleg csipkebogyó tea és csokis keksz. Leültünk és órákon keresztül beszélgettünk és meséltünk.

 

A mesém hamarosan folytatódik, addig is sok szeretettel várlak
a Koboldok és tündérek varázslatos világa oldalamon 😉

 

Szólj hozzá!