24 ablak, 24 meglepetés – 6. Ivica Design ékszerei a Mikulással érkeztek

December 6.
Kinyílt az adventi naptár 6. ablaka!

A mai napon megérkezett a Mikulás is, sok-sok meglepivel a puttonyában.
Én is hoztam újabb meglepetést, Ivett ékszereit

Erdősi Ivett vagyok, közel 5 éve foglalkozom a gyöngyök világával, mint azt régebben olvashattátok: én itt leltem lelki békére.
Én tipikus “ügyetlen” gyöngyösként kezdtem, az akkori pályafutásom. Igazi kezdő voltam, aki csak keresett egy hobbit, amivel hasznosan töltheti a szabadidejét, és kicsit kifejezheti a végeredményekkel a belső dolgait, érzéseit.
Az elején még csak pár fajta gyöngyöt fűztem fel egy szálasan… ma már nevetek ezen, mert a gyöngyözés világa sokkal több ennél! Rengeteg technikát megtanultam, és nagyon sok gyönggyel ismerkedtem meg az évek alatt, egy ideje már saját mintákat, és ékszereket tervezek, azt hiszem mondhatom, hogy igyekszem igazán egyedi lenni.

Szeretném megmutatni Nektek,
hogy csak 5 év alatt mi lesz a gyöngyös
„rút kiskacsából”,
ha igazán rátalál a gyöngyözésre! 😉

Gyöngyözni jóóó! Nézzétek csak! 😉

 

Egyik kedvenc technikám a Brick stich, azaz a létraöltés.

Nagy kedvencem a CRAW technika,
amellyel fülbevalókat és karkötőket készítettem.

Ezek a legelső Rivoli befoglalásaim, kedvenc színeimből, tehát kék-fehérek.
Nagy volt a boldogság, mert fél év szenvedés, és próbálkozás után
sikerültek végre! 😀

Az egyik első saját tervezésű nyakékem, a Flóra nevet kapta.



És újabb saját tervezés, nagyon szeretek medálokat tervezni.

A bogyós ékszerek készítése is a kedvencemmé vált, imádom ezt a technikát is!

Ezt a fekete-piros bogyós nyakláncot,
Krisztagyöngy Csillagbogyó mintája alapján fűztem meg,
amit ezúton is köszönök szépen!
Nagyon klassz minta, öröm volt fűzni! 😀


És úgy éreztem,
hogy plusz még kell egy piros-fekete peyote bogyós füli páros is.
Igen, igen ezen a napon kiéltem a bogyómániám ismét…

Nézzétek csak! Gyöngyből lehet “csipkét” is készíteni! 😀

Most újabb medált mutatok.
Ehhez a medálhoz már készítettem fényképes leírást is,
amit megtaláltok az oldalamon.

Ha kedvet kaptál az elkészítéséhez, akkor várlak… 😉

Már a gyöngyhorgolást is megtanultam, és ezt is imádom!
Igaz nem volt egyszerű, nagyon megszenvedtem vele.
De végül a sikerélmény mindenért kárpótolt!

Ez a tavaszi-virágeső gyöngyhorgolt karkötő csehgyöngyökkel készült,
Tibeti ezüst szerelékkel.

Almazöld alapon rengeteg színes virágocskával,
melyek nagyobb gyöngyökkel készültek, mint az alap,
így kicsit kidomborodnak. 😀

Végül pedig megmutatom az újabb saját tervezésű medálomat,
amelynek Lilivirág medál lett a becses neve.

A közepét egy világos lila 14 mm-es rivoli díszíti,
van benne sok SD, dárda meg minden mi szem-szájnak ingere.
Lila organza szalagra tettem, valahogy ez illet hozzá.

 

Bátran ajánlom Nektek ezt a fajta hobbit, önkifejezést, mert azon túl, hogy szépséges ékszereket, díszeket, sőt virágokat készíthettek velük, még a kisgyerekek képességeit is fejleszti.

Én ma már üzletszerűen foglalkozom az ékszereimmel, és már nem csak a barátok megajándékozására készítem őket. Nekem nagy álmom, hogy megálljak a saját lábamon, ebben a világban, és az ékszerkészítés legyen a munkám, ami évek óta a hobbim. Igaz ehhez sok kitartás és idő kell, no meg egy kis drukkolás, amit szívesen fogadok Tőletek is.
Amennyiben kérdésetek van, vagy segítségre lenne szükségetek, bátran keressetek meg az oldalamon!

 

További ötleteket találsz az  Ivica Design oldalamon,
ahol sok szeretettel várlak…

És sok-sok csokit és virgácsmentes Mikulást
kívánok gyermekeiteknek! 

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Holnap új ablakot nyitunk, abban vajon ki vár ránk? 😉

 

Szólj hozzá!