Éppen 10 éve történt…

Ősszel lesz 17 éve, hogy valami “csoda” elkezdődött a gyarmati általános iskolában. Mi a csuda csoda? Elárulom 😉 , 2000 őszén megalakult a gyöngyfűző szakkör, néhány lelkes tanulóval. Erre az évre nagyon igaz, hogy szinte a 0-ról indultunk… igaz kaptunk egy kisebb adag gyöngyöt, és elkezdtük “megalapozni” a szakkör jövőjét.

Hogyan? Így visszatekintve egyszerűnek tűnik és kicsit lehetetlennek is. De mégis igaz! Sajnos a pontos létszámra nem emlékszem, de arra, hogy lelkes gyerekek vettek körül, az biztos! 😀 Mit értek az alatt, hogy lelkesek? Azt, hogy nagyon sok munkát fektettek bele abba, hogy legyen folytatás. 😉 Minden kisgyerek minden alkotásából 2 db-ot készített. Az elkészítés után eldönthette, hogy melyik a kedvesebb neki, és a másikat ott hagyta a “közösben”. Mit is jelentett ez a “közös”?  Azt, hogy egy a dobozkában összegyűjtött alkotásokat farsangkor árusítottuk, és szerencsére nagyon nagy sikerünk volt! 😀  Az így befolyt pénzt újabb gyöngyök megvásárlására fordítottuk. 😀

A siker miatt még lelkesebbek lettek a gyerek, és nagy hajrába kezdtünk, hogy a nyár eleji falunapon is legyen mit árusítani. A farsangi bevételünkből vásárolt gyöngyök egy részét újra elfűztük, a falunapon pedig újabb bevételre tettünk szert!

Sok gyöngyözési technikát tanultunk meg, ezek közül a gyöngyszövés volt a legnépszerűbb. Annyira népszerű volt, hogy vettük a bátorságot és bevállaltuk az első 24 órás gyöngybulit. Ez 2002. március 9-én reggel 8-kor kezdődött és másnap vasárnap reggel 8 óráig tartott. Sajnos ezekről nagyon kevés fotóm van, és nem digitális, így nem tudom megmutatni. 🙁 41 tanuló alkotott és 1151 db ún. bélyegképeket készítettünk. Ezeknek a funkciója pl. dísz egy tolltartó cipzárján, vagy pedig gyűrű a kisebb gyerek ujján. Ekkor 93 231 db gyöngyöt szőttünk el. Honnan tudom? Onnan, hogy mindenkinek volt egy munkalapja, ahol jegyzetelte az elkészített munkákat, hiszen a gyerek között verseny is volt. Ez volt az első “rekordunk”, de igazi hitelesítésre sok év múlva kerül sor…

A gyöngybulikról további részleteket olvashatsz egy tavalyi bejegyzésben,
amely az V. gyöngybuliról szólt, ha a képre kattintasz. 😉

Ez a bejegyzés, igazából a mai napról szól,
hiszen 2007. március 24-25. a VI. 24 órás gyöngybuli 10 éves évfordulója.
Azok a gyerekek, akik akkor 12-14 évesek voltak, ma már felnőttek, sokaknak már családja is van. 😀
De bízom benne, hogy ők is szívesen emlékeznek vissza…

59-en alkottak ezen a napon, sok jó ember kis helyen is elfér. 😉 
A rendezvényt támogatták az iskolánk tanulóinak az önkormányzatai, helyi vállalkozók
és nagyobb cégek is, ahogy a fotón látod. 😉

A pólónk már egyforma, a rajtuk látható szalag színe mutatta, hogy ki melyik csoportban dolgozik.
A 3 csoportba osztott tanulók minden 3-dik órában pihentek, ettek, mozogtak  a tornateremben.

Azt is láthatod, hogy a tanulók előtt van gyöngyfűzési leírás is,
mindenki 3 kedvenc minta alapján fűzött.

A papír másik felén jegyzetelték, hogy milyen virágból hány darabot fűztek.

Itt már láthatod, hogy szépen gyűltek a virágok, minden tanulónak saját “vázája” volt.
A rendezvény után az alkotók  az elkészült virágok egy részét elvihették haza,
a többi virág részben kiosztásra került a támogatók között,
és a maradékot falunapon árusítottuk. 😀

Gyűjtöttünk  a következő bulira… 😉

A gyöngybulikon mindig készítettünk valami különlegeset,
amelyben mindenkinek a munkája benne volt.

Ezen a gyöngybulin a cél egy kb. 150 cm-es igazi fa “kivirágoztatása”. 
A tervünk sikerült, így 165 db sárga virág és ugyanannyi levél került a fára.
A gyerekek által megfűzött virágokat felnőttek rögzítették.

Kicsit zsúfolt az asztal, hiszen itt van 681 db virág! 😀

Erről a gyöngybuliról már sokan tudósítottak Kisalföld és a Veszprémi Napló cikket írt rólunk,

A gyöngybulis album egyik oldalán ez a cikk található 😉


és a
Demegil honlapján további képesbeszámolót találsz rólunk. 

Újra hitelesített magyar rekord lett a rendezvény! 😀 

A hitelesítési eredményünk:
287 969 db gyöngy és 4,7 km rézdrót 😀

Az összesítés a munkalapok alapján történt,
melyen vezettük a virágonkénti gyöngyök számát és drótok hosszát.

A képen láthatod azokat a gyerekeket,
akik még sok-sok éven át velünk alkotottak a további rekordoknál, és velünk voltak akkor is,
amikor Guinness Rekordért flittereztünk, de erről majd később mesélek. 😉

A gyereknek, a szülőknek, a vállalkozóknak és a kollégáknak köszönöm,
hogy munkájukkal támogatták a rendezvényt.

Köszönöm!

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá!