Gyöngycsibék látogatása a gyarmati másodikosoknál

Szerdán dupla játékos gyöngycsibés mesekönyv bemutatóm volt, az 1. osztályosok után meglátogattam a 2. osztályt is. 
Az asztalra kerültek a gyöngycsibés ajándékok és a gyöngyállatkák is sorban. A gyerekek nagyon találékonyak voltak, amikor a neveket találgattuk. 😉 

1. meseszereplők - gyarmat - 2. o.

Hol vannak a gyöngycsibék? 

Valóban, még nem mutattam a picurka gyöngycsibéket…
És itt most nem is láthatjátok, mert már beletettük a varázssapkába,
a szülinapos “varázsló fiú” már varázsolja őket naggyá. 😉 
A varázslat hamar sikerült, hiszen az osztály is besegített,
mindenki hangosan mondta varázsigét és a kívánságot,
vagyis, hogy a “Gyöngycsibék legyenek nagyobbak!”

😀
A varázslat után egyesével a padra kerültek
és megbeszéltük a csibeneveket a színes gyöngybúbok segítségével. 

Párban együtt

Előkerültek a gyöngyállatkás memóriakártyák,
melyekből mindenki húzott egyet. 

Utána pedig elkezdődött a “néma” párkeresés,
csak kutakodni lehetett, egymásnak megmutatni a kártyákat. 

24 gyerek kereste a párját, és nagyon ügyesen “egymásra” találtak,
amit a fotók is bizonyítanak. 😉 

3. párban kártyák - gyarmat -2.o.

Ki teker gyorsabban?

A mesék szerint a cicák szeretnek fonalgombolyagot gurítani,
vajon a gyerekek is ügyesen tekernék a fonalat?
Kipróbáltuk… nézzétek csak! 😉 

Néhol homályos a fotó… 😉 Vajon miért? 
Elárulom, olyan gyorsan tekerték a fonalat,
hogy homályossá vált a kezes rész… 😀 

4. gombolyagok gyarmat - 2.o.

Gyöngycsibés gyöngycsipegetés

Fentebb az óriási gyöngycsibéket láthattátok, itt pedig a picurkákat,
hiszen a “varázsló fiú” visszavarázsolta kicsivé. 😉 

És akkor jöjjön az újabb feladat!
A 2 x 2 gyermek válogatta a 3-3 féle gyöngyből a kedvenc színt
és a végén belekerültek a megfelelő színű gyöngybúbos
picurka gyöngycsibék is a tálkába. 😉  

5. gyöngyválogatások - gyarmat - 2. o.

Vajon mit rejtenek a kirakók? 

Újra előkerültek a naptáras kirakók más hónapokkal. 😉 
A kirakózás most is a padokon kezdődött,
és nagyon gyorsan haladtak a fiúk. 😀 

6. kirakó -gyarmat - 2.o - 1. rész

A következő lépés már a mágnestáblára helyezés volt. 😉 
Igazgatni nem könnyű, tehát jobb, ha felemeljük és újra odahelyezzük. 
Erre a variációra a fiúk is rájöttek, így szépen haladtak a felrakással is. 😉
Szinte egyszerre készült el a két naptári kirakó. 😀

6. kirakó -gyarmat - 2.o - 2. rész

Melyik sziromba üljenek a gyöngycsibék?

Már sokat beszélgettünk a gyöngycsibék fején látható színes gyöngyökről,
melyek segítenek megkülönböztetni a gyöngycsibéket egymástól. 😉
Újra elmondtuk a gyöngy színeket
és a hozzájuk tartozó gyöngycsibe neveket is.
Pl. a világoskék gyöngyös csibe neve: Világ Vili. 😀 

7. csibevirág - gyarmat - 2. o.

Gyöngycsibés versek

Nem csak játszottunk, hanem verseket is olvastunk.
A kiválasztott falapokról olvasták a gyerekek a verseket
és megkerestük azt a gyöngyállatkát, amelyikről a vers íródott. 😉 

A Csoki kutyára kattintva eljutsz a többi versikéhez,
amelyhez játékok is kapcsolódnak. 😉

7.a - versek - gyarmat 2. o.szt

Az interaktív gyöngycsibés mesekönyv bemutató alatt sokféle játék volt,
így sokféle ajándékot osztottam ki a gyerekeknek. 
😉
A szülinapos “varázsló fiú” is kapott ajándékot,
egy Játszani jó! mesekönyvet dedikálva. 😉

Az osztály meglepije egy memóriakártya,
amelynek segítségével minél hamarabb megtanulják a szereplők neveit.
Egy Eszes Ede kártyacsomagban biztató gondolatokat olvashattok
és a hatszögletű kirakóval a megfigyelőképesség,
a törtek stb. gyakorolható. Jó játékot kívánok nektek!

8. ajándékok - gyarmat -2. o.

Néhány napja Vivien Holl élőben festett az iskolában és megmutatta,
hogy milyen alkotásokat lehet vele festeni a nyári élményfestő programokon. 😉
Most mindenki kapott egy kis ráadás ajándékot,
amely egy színezhető mandala képecske.
A kiszínezett mandalákat megmutathatjátok a Vivien Holl oldalon is.

Kattints a mandalára!  

színezhető mandala

Kedves Judit néni és Gyerekek! 

Köszönöm, hogy ilyen lelkesek voltatok a játékos bemutató alatt. Nagyon ügyesen és kreatívan oldottátok meg a feladatokat. Külön köszönet azért, hogy emlékeztettetek arra, hogy mi már találkoztunk egyszer 2 éve, de ti akkor még ovisok voltatok… És öröm volt látni, hogy valakinek még az akkor kapott vonalzós gyöngycsibés könyvjelzője is megvolt.

😀 szívecske

Köszönöm, hogy veletek igazán meséssé vált ez az óra! 😀
Jó játékot kívánok a sokféle kártyával! Bízom benne, hogy hamarosan ti is gyöngycsibe mese kedvelők lesztek és majd lelkesen olvassátok ezeket a meséket.
A mesék olvasásakor majd használjátok a gyöngycsibés vonalzós könyvjelzőket is, amely matek órán is segít a mérésben! 😉

Legyen mesés minden napotok! 

😀

 Ti is szeretnétek megismerni a gyöngycsibéket? Igen? 😀

Akkor olvass bele a mesékbe! 😉
És, ha tetszik mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek is!

Kattints Kotyi Katára és “megmutatja”,
hogy milyen sokféle gyöngycsibés termékkel lepheted meg a gyermeked! 😉 

Köszönöm!

Csatlakozz Te is a Mesés gyöngycsibe klubhoz… 😉!
Ismerjük meg a gyöngycsibés meséket együtt! 😉 Várlak a gyöngycsibéimmel… 

Szólj hozzá!