Néhány napja megmutattam, hogy hogyan lehet gyöngytököt fűzni. Kiindulhattunk a gömb fűzésének az alapötletéből és kicsit “lapítottunk” rajta.
Ha még nem láttad a fűzési leírást,
akkor az egyik pókra kattintva megtalálod. 😉
Hogyan játszunk a megfűzött gyöngytökökkel? 😉
Játszva tudsz fejleszteni,
amennyiben előtte elkészül néhány gyöngytök. 😉
Most megtorpantál, hiszen még kicsi a gyermeked
és a gömb fűzés nem egyszerű. 🙁
Ebben igazad van, de ha nagyobb méretű gyöngyből készül,
azt ő is fel tudja fűzni, te pedig belebújsz mindig a megfelelő helyre… 😉
Így tulajdonképpen ketten fűzitek, akár többet is egyszerre. 😉
Az is előfordulhat, hogy még a fűzés sem egyszerű, 🙁
akkor pedig legyél leleményes és “használd” az én fotóimat!
A gyermeked mutasson rá azokra, amelyekről a feladat szól!
Íme a gyöngytökös csoportfotó… 😉
Csoportosítsd a gyöngytököket!
A fenti képen felülnézetben láthatjátok a gyöngytököket.
Figyeljétek meg jól és csoportosítsátok színek szerint!
Melyik gyöngytök készült ugyanolyan sárga gyöngyből?
A csoportosítás után megszámolhatjuk,
hogy hány db került 1-1 halmazba.
Összeadást és kivonásos faladatokat is kitalálhatunk. 😉
Sorrend készítés
Nagyon fontos, hogy a gyerekek össze tudják hasonlítani a tárgyakat
pl. méret szerint. 😉
Az előbb csoportosítással színek szerint válogattunk,
most pedig helyezzük el a gyöngytököket méret szerint!
Kezdjük a kicsikkel és egyre nagyobb legyen a következő!
Természetesen kérheted csökkenő sorrendbe is! 😉
Még mindig nagyság szerint válogassatok!
Vajon melyik gyöngytöknek nincs párja? 😉
(A két szélén eldöntött töknek)
Amíg kicsi a gyermeked, próbáljatok mindig számolni,
megszámlálni a kiválasztott gyöngytököket!
“Beszélő” szemek
Az előbb kiválasztottuk az egyenlő nagyságú gyöngytököket,
most pedig hasonlítsuk össze az arcukat! Van-e ugyanolyan arc?
Neked melyik tetszik a legjobban és miért?
Hasonlítsd össze, hogy melyiken mennyi fekete gyöngy van!
Mutass arra, amelyiken legkevesebb van!
Melyiken van a legtöbb? És mennyi?
“Arc” ötlet másként
Biztosan észre vetted, hogy a fenti gyöngytökök arc eltér a fűzésnél tanultaktól.
Az utólagosan felfűzött szemeket nem könnyű odafűzni,
ezért készítettem olyan variációt is,
amikor a 6-os gyöngyök fűzésekor fekete gyöngyöket is befűzünk. 😉
Az 1. képen láthatod, hogy az egyik 6-os fűzés zárása után
lent van 2-szer bebújás, és a felső drótnál pedig fekete, színes
és újra fekete gyöngy jön (ez az orr) és ebben zárunk. 😀
A 2. képen az előző zárás után 2-szer bújunk,
és színes, fekete és újra színes gyöngy következik, amelyben zárunk.
A folytatás továbbiakban már csak a tök színét adó gyöngyök fűzésével történik.
A mesék világában jó játszani a színekkel.
Én is színesítettem a gyöngytököket, még a fekete is nagyon jól mutat.
Neked melyik színvariáció tetszik a legjobban? 😉
Fűzd meg és mutasd meg a Fejlesztő gyöngyöző csoportban!
Nagyon sokszor gondolunk a gyöngyfűzésre csak úgy, hogy “füzögettünk egy kis gyöngyöt”, pedig ez sokkal több annál… Nézd csak!
Mit tanultunk és gyakoroltunk? 😉 Ma egy kicsit “matekozunk” és kicsit fűzünk is… 😉
- Megfigyeltük, hogy milyen gyöngyökből fűztük a gyöngytököket, közben számoltunk is…
- Megfigyeltünk a gyöngytökök színét, nagyságát darabszámát. Fejlődött a megfigyelőképesség.
- Megszámolhatjuk, hogy melyik halmazba mennyi gyöngytök került és gyakoroltuk az összeadást.
- Melyik gyöngyből van több, melyikből kevesebb?
- Mélyítettük a legnagyobb, legkisebb fogalmát.
- Gyakoroltuk a növekvő sorrendbe rendezést és kipróbálhatjuk a fordítottját is.
- Alkalmaztuk a tökfűzési tudásunkat és megtanultuk a szemek és az orr befűzését is.
- Kitartást, türelmességet is gyakoroltuk.
- Kudarctűrő képességet is fejlesztettünk…
- És a lényeg a sikerélmény, amely nem csak az alkotásban fontos, hanem a feladatok megoldásában is. 😀
Most már láthatod, hogy az elkészített gyöngytökökkel tanulva játszhatunk is
és közben sok képességterületet fejlesztünk.
Fontos, hogy a feladatok megoldása közben segítő kérdéseket is adj,
hogy rátaláljon a megoldásokra,
hiszen ezek most még ismeretlen feladatok, tevékenységek.
Fűzz gyöngyöt gyermekeddel!
Fejleszd képességeit gyöngyfűzéssel!
Adj lehetőséget a közös alkotás élményére!
A sikerélmények átélésére.
Sok ötlettel várunk a Fejlesztő gyöngyöző csoportban. 😉
A közös alkotás sikerének a titka az is, hogy megismered a gyöngyfűzés lépéseit egyedül, amennyiben kezdő gyöngyfűző vagy. Ez fontos dolog, mert ha gond van fűzés közben, akkor találod ki a lépések helyességét, esetleg többször eltéveszted, akkor az közös kudarcot, csalódást fog okozni. Ha volt gyakorlás, akkor amikor ketten alkottok, már tanácsokat is tudsz adni gyermekednek. Így átélhetitek a közös sikerek élményét!!! 😉
Tetszett a gyöngytökös ötlet? IGEN? 😉
Akkor mutasd meg ismerőseidnek!
Kedvet kaptál a megfűzéséhez?
Gyöngyöt keresel hozzá és drótot? 😉
Egy kattintás és már válogathatsz a különböző gyöngyök között,
melyekből a gyöngytökök fűzhetők. 😉
Jó vásárlást kívánok! 😀
Elfáradtatok és egy kis mesére vágytok?
Akkor egy kattintás és már olvashatod is a gyöngycsibés történeteket! 😉
Köszönöm!