Lassan vége lesz a novembernek és már elkezdődött a karácsonyi készülődés. Ez jelenti az ajándékok keresését is, de az alkotások is előtérbe kerülnek, hiszen sokan a lakásukba varázsolják már december elején a karácsonyi hangulatot. Egy óvodás is meg tudja fűzni… ez a címe az írásnak. Valóban így van? Igen, de még se. Valószínűleg szüksége lesz egy kis segítségre, de aztán majd belejön… 😉
Tavaly ilyenkor már lassan a végére ért a gyöngyfűző körutam,
ovikban és iskolákban fűztük a karácsonyi díszeket.
Minden helyszínre kicsit előkészítettem az alkotásokat,
hogy könnyebben tudjuk elindulni, hiszen nem tudhattam,
hogy a gyerekek milyen gyöngyfűzési tudással rendelkeznek.
Nézzétek csak, mennyi gyöngyöt fűztem a drótokra!
Igaz, mindegyikre csak egyet! Vajon hogyan folytattuk?
A képre kattintva megtudhatod és azt is, hogy hol jártam… 😉
A múlt héten létrejött a Fejlesztő gyöngyöző csoport,
amelyben segítek a kisgyerekes szülőknek abban,
hogy hogyan fűzzön gyermekével gyöngyöt
és közben hogyan fejlődhet játékosan a gyermek képessége…
Mivel közeledik a karácsony, akkor kezdjük olyan alkotással,
amely a karácsonyfa dísze lehet!
Fűzzünk gyöngycsillagot! 😉
Szükséged lesz kb. 90 cm hosszúságú 0,35 vastagságú rézdrótra.
Mivel nagyobb gyöngyökkel dolgozunk,
fontos hogy a drót viszonylag vastagabb legyen,
mert így lesz csak a csillagnak tartása.
A gyöngy 10 mm-es, lila és fehér színűek.
A fehér gyöngyöt egy hurokkal rögzítsd kb. 10-15 cm-re a drót végétől!
A hosszabb drótvégénél fűzzétek fel a gyöngyöket váltakozva!
6 fehér és 6 lila gyöngyöt fűzzön fel a gyermeked. 😉
Gyermeked mindig a Te felügyeleted mellett fűzzön gyöngyöt!
A második képen láthatod, hogy egy zárt “gyűrűt” készítettünk.
Hogyan? Újra belebújtunk az első gyöngybe és csináltunk egy szoros hurkot,
hogy szépen egymás mellett legyenek a gyöngyök.
Ugyanazzal a dróttal ( ez a hosszabb drót) bújj tovább a baloldalon látható lila gyöngybe!
Most nézzük a 3. lépést!
Újra a hosszabb drót van a kezedben és arra fűzz 3 db lila gyöngyöt!
Emlékszel? Bal oldalon jött ki a drót, most rajta van a 3 db gyöngy és
ugyanabba a gyöngyben bújunk bele jobb oldalról, miközben “csináltunk” egy kört.
Közben tovább is bújtunk a fehér gyöngybe és még a lilába is.
Most újra bal oldalon látod a drótot, amelyre újabb 3 db lila gyöngy kerül…
Már a 4. lépésnél tartunk! 😉
Az előző lépéssort addig ismételd, amíg körbeérsz!
Közben ügyelj arra, hogy szorosan legyen meghúzva a drót,
mert nagy lyuk van a gyöngyökön és könnyen visszalazul!
Az 5-dik lila gyöngyhármast is úgy fűzted fel, hogy továbbhaladtál a fehér gyöngyön
és a lilán bújtál ki, ez a bal oldali drót.
A Te csillagodnál még a dupla hurkos fehér gyöngyből jön ki a drót
és most azzal is bújj bele az előbbi lila gyöngybe!
Így ellentétesen lesz a 2 drót vége, ugyanabban a gyöngyben.
Lépjünk tovább és zárjunk! 😉
A két drótra jobbra és balra is fűzünk 1-1 db lila gyöngyöt
és utána felfűzünk még egy lila gyöngyöt, amelyben “cicázzuk” a drótokat!
Mit jelent a “cicázás”? Ugyanabba a gyöngybe szembefűzéssel bújunk bele,
és a 2 drót úgy áll, mint cica bajusz.
A gyerekek nagyon szeretik ezt a kifejezést használni.
Tanítsd meg a Te gyerekednek is!
De előtte kérdezd meg őt, kíváncsi lennék rá, hogy mit mond… 😉
Az utolsó képen láthatod, hogy újabb hurkokat készítünk a gyöngybe,
hogy ne lazuljon vissza a gyöngy! Akár több hurkot is csinálhatsz…
Arra gondoltál, hogy annyi hurok van rajta és nem biztos, hogy szépen fog mutatni…
Ha ügyes vagy és a gyöngyök másik felére fordítod a drótokat, akkor nem fog látszani.
Ha több hurkot csináltál, akkor akár le is vághatod a drótot
és szép színes fonalat is fűzhetsz a gyöngybe, akkor szebben fog mutatni.
Amennyiben 6 mm-es viaszgyöngyökkel készíted el,
akkor csak 70 cm rézdrótra van szükséged… 😉
Nagyon sokszor gondolunk a gyöngyfűzésre csak úgy, hogy “füzögettünk egy kis gyöngyöt”, pedig ez sokkal több annál… Nézd csak!
Mit tanultunk és gyakoroltunk? 😉
- Ismerkedtünk a dróttal és a gyöngyökkel.
- Csipegettük a gyöngyöket – ujjak finommotorikája fejlődött.
- Gyakoroltuk a 2 kéz koordinációját, hiszen a gyöngyök felfűzés nagy figyelmet igényel… 😉
- Figyeltünk a gyöngyök váltakozására, ez a sorozat fogalmát készíti elő. Fejlődött a megfigyelőképesség.
- Gyakoroltuk az irányokat: jobb és bal oldal.
- Gyakoroltuk a színeket
- Számoltuk a gyöngyöket, mélyítettük a 3 számfogalmát. Ez azt jelenti, hogy egy idő után már nem számolja, hanem “látja” a 3 db gyöngyöt. 😉
- Megszámolhatjuk, hogy mennyi gyöngyöt fűztünk fel színenként, vagyis gyakoroltuk az összeadást.
- Melyik gyöngyből van több, melyikből kevesebb? Ha iskolás, akkor a különbséget is meg tudja mondani.
- Szóba kerülhet a szimmetria fogalma.
- Gyakoroltuk az ujjak elnevezését.
- Kitartást, türelmességet is gyakoroltuk.
- Kudarctűrő képességet is fejlesztettünk…
Most már láthatod, hogy egy ilyen egyszerű gyöngycsillag megfűzésével is
milyen sok képességterületet lehet fejleszteni.
Fűzz gyöngyöt gyermekeddel!
Fejleszd képességeit gyöngyfűzéssel!
Adj lehetőséget a közös alkotás élményére!
A sikerélmények átélésére.
Sok ötlettel várunk a Fejlesztő gyöngyöző csoportban. 😉
A közös alkotás sikerének a titka az is, hogy megismered a gyöngyfűzés lépéseit egyedül, amennyiben kezdő gyöngyfűző vagy. Ez fontos dolog, mert ha gond van fűzés közben, akkor találod ki a lépések helyességét, esetleg többször eltéveszted, akkor az közös kudarcot, csalódást fog okozni. Ha volt gyakorlás, akkor amikor ketten alkottok, már tanácsokat is tudsz adni gyermekednek. Így átélhetitek a közös sikerek élményét!!! 😉
Tetszett a gyöngycsillag ötlet? IGEN? 😉
Akkor mutasd meg ismerőseidnek!
Kedvet kaptál a megfűzéséhez?
Gyöngyöt keresel hozzá és drótot? 😉
Egy kattintás és már válogathatsz a viaszgyöngyök (akril tekla) között,
melyekből a gyöngycsillagok fűzhetők. 😉
Elfáradtatok és egy kis mesére vágytok?
Akkor egy kattintás és már olvashatod is a gyöngycsibés történeteket! 😉
Köszönöm!