Június elején olvashattál arról, hogy a Máré-várban már másodszorra fűzték a gyöngyöt a vár látogatói. A várbeli gyöngyfűzéseknek olyan sikere van, hogy a júliusi programnak is a része lett. Új hónap, új program és újra gyöngyözés… Vajon mit fűztek az érdeklődők? Erről mesél nekünk Kovács Krisztina. 

Át is adom a szót Krisztinának…

2021.07.03-án került megrendezésre a III. Máré várfesztivál a 21 Századi Magyaregregyért Egyesület szervezésében.
A 16. századi török kor volt a téma. Erről szóltak a programok kicsiknek, nagyoknak. 😊 Sudár Balázs, Varga Szabolcs történészek vetített előadásait kísérhettük figyelemmel a hódoltsági muszlim építészeti emlékekről és Pécs török kori történetét bemutató új kötetről. Korhű zenét játszott nekünk a Musica Historica, és a Canlar zenekar. Nyisztor Miklós néptáncos korabeli hajdú és botos táncokból adott ízelítőt. A török kor fegyverzetét és katonai felszereléseit a Siklósi Sárkányos Lovagrend és a Vándorló Történelem Hagyományőrző Csapat mutatta be. További képekért kattints a fotóra! 😉 

Máre-vár júliusi programja

Várkisasszonyok és várurak ma sem hiányoztak a várból,
az apródok pedig nagy odaadással segítették a várba látogató vendégeket.

Volt zászló készítés, karkötő, fejdísz festés,
mese előadás, ügyességi játékok, íjászat
és nagy örömömre a gyöngyfűzés is belekerült a programok közé.

Így fűztük együtt a hangulat babákat… 

Azt gondoltam ezen a különleges Várfesztiváli napon
hangulat babákat fogunk készíteni az érdeklődőkkel.
Az alapgondolat az volt, hogy mindenki megfűzi hogy érzi magát.

😊

Készítettem néhány babát „mutatóba”, folyamatábrát is fűztem,
hátha valaki már olyan ügyes, hogy lelesi a lépéseket. 😊
Nem is tévedtem, voltak olyan ügyesek is! 😊

Hangulat baba fűzésének lépései

Kiválogattam a különböző méretű gyöngyöket, mert három féle méretű babafejjel is készültem.

Hangulat babafejek

Nem kellett sokáig várnom, hogy készíthessünk babát,
már 10:00 órakor érkezett az első lelkes gyöngyfűzőm.
Rögtön egy mosolygós pici bab készült. 😀 

Hangulat babák egyedül

Aztán egymás után érkeztek az érdeklődők.
Igazán megleptek, hogy nem csak a gyerekek és a fiatalok jöttek,
hanem középkorúak, idősebbek is örömmel leültek mellém
egy-egy hangulat babát készíteni! 😉 

Hangulat babák csoportosan

Azt gondoltam a pici babákból fog sok készülni,
hiszen ott vannak nagyon jópofa fejek,
biztos mindenki azt fog majd fűzni,
így azokból a fejekből jól „betáraztam”. Tévedtem! 😊

Hangulat babák hozzávalói

A nagy mosolygós baba fej tetszett a többségnek,
rengeteget fűztek abból, majdnem el is fogyott a készletem. 😉 

Hangulat babák a várban

Szerintem, ha nem kezdtem volna összepakolni 19:20 órakor,
akkor még mindig ott ülnék babákat fűzve. 😊

Addigra már olyan fáradt voltam,
hogy hol a színeket nem tudtam mondani, hol a méreteket. 😊
Valahogy nem fogytak az érdeklődök. 😉

Csodás nap volt!

Köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt azzal,
hogy oda ült mellém és fűzött velem!
Köszönet azoknak is, akik már visszatérő gyöngyfűzők
és lelkesen segítenek másoknak is a gyöngyözésben. 😀 

Köszönet Hollenczerné Balogh Ilonának a csodás ötletéért,
segítségéért és a babafejekért! 😊

Augusztusban remélem újra találkozunk,
mindenki figyelje a Máré-vár Facebook oldalán
a programokat! – zárta szavait Krisztina. 

Kedves Krisztina!

Köszönöm, hogy újra megosztottad velünk az alkotás örömét. Úgy látom, hogy a Máré-várban hónapról hónapra aktív gyöngyélet van. 😉 Azt írtad, hogy a nagyobb baba fejecskék fogytak leginkább… Szerintem ennek az volt az oka, hogy boldog és nagyon vidám látogatói voltak a várnak és ez a megfűzött babákon nagyon tükröződött, ahogy tervezted. 😉
Gratulálok és további sok sikert kívánok az újabb gyöngyfűzős programokhoz. Kíváncsian várom az újabb élménybeszámolódat.

Bízom benne, hogy ezeket a sorokat olvasva egyre többen fogják meglátogatni Máré- várát és majd sokan lesznek nyitottak az ottani gyöngyfűzésre is. 😉 

Tetszenek az ötletek? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!
Minél több kisgyerek ismerje meg az alkotás örömét!
Tanítsd meg gyermeked, vagy tanítványod a gyöngyfűzés titkaira! 😉

Csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző Bigyi-Bogyó ötletekkel csoporthoz,
ahol gyerekeknek való ötleteket ismerhetsz meg
és fejlesztő feladatokat a gyöngyből készített alkotásokhoz. 

Köszönöm! 😀