2. Gyöngyfűző körút 6. állomása Nemesszalók

Október 7-én újra elindult az őszi gyöngyfűző körutam. Az első állomás helyszíne Nemesszalók volt, ahol egy gyönyörű óvodát látogattam meg. Már kíváncsian gyülekeztek az ovisok, miközben az óvó nénik egymáshoz közel helyezték el az asztalokat, de előtte “szereltek” egy kicsit. 😉 Szereltek? Kérdezed magadban… Igen, szereltek. 😉 Megfordították az asztalokat és “magasítókat” helyeztek a lábakra, így kissé magasabbra kerültek az asztalok, könnyebb volt mellette alkotni. 😀 

A virágmintás terítőkre kipakoltunk, és elkezdődött a gyöngyök válogatása.
Az első ötlet a gyűrűfűzés volt, melyeket a képen is láthatsz. 😉
Most arra gondolsz, hogy ezek az ötletek nagyon kislányosak és vajon mit fűznek majd a fiúk?
Erre is válaszolok hamarosan. 😉 

Akkor kezdjük is el!  Elsőként a nagycsoportos gyerekek kezdték el a fűzést,
hogy legyen idejük befejezni a gyűrűk fűzését. Hogyan is készül egy gyöngygyűrű?
4 db 4 mm-es gyöngyfelfűzése után, a 4. gyöngyben szembefűzés következik.
Utána pedig jobbra és balra 1-1 gyöngyöt felfűzve, újabb gyönggyel szembefűzés kerül sorra.
Ezt ismételték a gyűrű hosszának eléréséig. 

😉 

Ezek a gyöngyök picik, így azok a gyerekek tudnak vele dolgozni,
akiknek már elég fejlett az ujjaik finommotorikája. 😉
Komoly figyelmet igényel ez a fűzés,
hiszen 3 irányba kell figyelni: jobbra, balra és középre.
Így fűzés közben fejlődik a megfigyelőképesség és gyakorolhatjuk az irányokat is. 


Az első képen rózsaszín gyűrűket láttatok és az volt a kérdés,
hogy vajon mit fűznek a fiúk?
Ők is gyűrűt! Kinek? Pl. a kistestvérnek vagy anyának. 😉
A képen látható gyűrű is anyukának készült, kék “kövecskével” középen.
Bízunk benne, hogy jól eltaláltuk a kisfiú anyukájának a gyűrű méretét. 

A közös fotón majd látható, hogy többen fűztek gyűrűt,
de a kisebb ovisok nem tudták még megfogni az apró gyöngyöket,
és a kezek összhangja se működött olyan jól,
hogy fűzés közben irányokat tudjanak követni. 

Ezért ők nagyobb gyöngyöket kaptak, és csak néhány kisebbet. 😉 
A kicsik memóriadrótra fűztek gyöngyöket, és szép karkötők készültek. 
A karkötők fűzése közben is nagyon kellett figyelni, összpontosítani,
hiszen fűzés közben szabálykövetés volt a feladat.
Egy kicsi és egy nagy gyöngy került felfűzésre váltakozva. 

A képen látható, hogy a memóriadrót egyik vége behajlított,
hogy a gyöngyök ne csússzanak le és a másik vége is elég közel van a hurokhoz.
Ebből az következik, hogy amikor készen lesz a karkötő és itt is lesz hurok,
akkor a végek között lesz egy kicsi távolság. Vajon miért nem vágtam nagyobb drótot? 

Elárulom… Nézd meg a képet és ott már láthatod, hogy nincs átfedés.
Ennek az az oka, hogy ha részben fedik egymást  a drótok,
akkor a kisebb gyerekek nem tudják ráfűzni a gyöngyöket,
nem érzékelik a drót végeket, nem férnek hozzá. 🙁
Ekkor erősebben szétnyitják a a drótot és eldeformálódik.
Ez a kicsi hézag segíti őket a fűzésben.
A drótkarika jól illeszkedik a karjukra, így nem fog leesni a karkötőjük. 😉 

Íme néhány alkotás közelebbről. 😉 Az előbb a szabály követésről írtam,
ami nehéz feladat és van olyan alkotás, amelynél ez nem is sikerült.
Közösen megkerestük a “hibás” részt és megbeszéltük.
Javítsuk vagy ne javítsuk a “hibás” fűzést? Ezt a döntést mindig a gyerekekre bízom.
Van akit zavar és kijavítja, de van, akit nem zavar és úgy marad. 😉
Sőt néha olyan választ is kapok, hogy ettől különleges a karkötője… És igaza van.
A tévesztések új ötleteket is adhatnak, nekem már sok “elfűzésemből” született új minta. 😀 

Annyira elvarázsolt mindenkit a fűzés, hogy kicsit meg is feledkeztem a fotózásról. 🙁
De ezeken a képeken jól láthatók a karkötők és gyűrűk sokasága.  😉 

Köszönöm, hogy Nemesszalókon is alkothattunk,
gratulálok a sok ügyes kezű gyerkőchöz! 😀
Köszönöm, hogy az óvó nénik is bekapcsolódtak a gyöngyfűzésbe.

😉 

A foglalkozás végén bemutatott Gyöngycsibék és barátaik című mesekönyvet,
az óvoda ajándékba kapta, 😉
és  még egy gyöngycsibés memóriakártya is volt a meglepik között,
amivel biztosan jókat játszanak a gyerekek,
és könnyebben tanulják meg a meseszereplőinek a nevét. 😉
A mesékbe Te is beleolvashatsz, ha a képre kattintasz.

A mesekönyv 1. és 2. kötetét bárki megrendelheti,
további részletekről, a kedvezményről a Gyöngycsibék és barátaik oldalon lehet érdeklődni.   

 😉

Köszönöm az együtt töltött mesés gyöngyórákat!
Bízom benne, hogy majd még fogunk találkozni…
Addig is legyen mindenkinek mesés gyöngyélete!
Látogassatok meg a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök Facebook oldalon is!

😉 

A gyöngyfűző körutam következő állomása Vaszar  😉 

😉 

Tetszik az ötlet? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!
Ha kipróbáltad, akkor
mutasd meg nekünk is a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök fb oldalon!  😀

Te milyen ötletekkel segíted gyermeked vagy a tanítványaidat?
Készíts a munkáról fotókat és mutasd meg nekünk is!
Legyetek Ti is kreatívak! 😉 

A program az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásával
és a
Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében valósult meg.

Köszönjük!

 

Szólj hozzá!