Kreatív nagyik köztünk élnek, ismerjük meg őket! Igen, köztünk élnek és az internet segítségével könnyebben megismerhetjük mindannyiukat! Mindenki előtt kitárult a nagyvilág, most már nem csak azt tudhatjuk, hogy saját falunkban a Kati néni és Mari néni milyen ügyesen varr, kertészkedik, finom sütiket süt és a horgoláshoz is ért. Csoportok alakulnak a facebookon, ahol szebbnél szebb alkotásokkal találkozhatunk, megismerkedhetünk készítőjükkel és tanácsainkkal egymást segíthetjük.

Így találkoztam én Jolikával, akivel van egy közös hobbink, de most másról szeretnék írni. Át is adom neki a szó!

 

Varga Istvánné, Joli vagyok, és a babakészítéssel kezdem: már vagy harminc éve, talán gyerekkoromban “fertőződtem” meg ezzel. Az iskolában fakanál babát csináltunk és imádtam! Anyukám varrónő volt, és néha készített nekünk játékokat. Felnőtt fejjel mindig sajnáltam, hogy az anyukám nem tanított meg erre, és mennyi ruhafélét kidobálunk, mert kinőttük vagy már nem akarjuk hordani.

Amikor én is bekerültem egy varrodába, ott kezdtünk el mindenféle babákat gyártani, hulladék anyagból. Később a kislányomtól kaptam egy könyvet, Gail Attwell Rongybabák c. könyve, ami lépésről lépése leírja, hogy hogyan készítsünk textilből játékokat. Ma is ez az alapja minden babámnak, illetve “megindul az agyam” és jönnek a saját ötletek.  A bal oldali könyvvel a lányom lepett meg, a kilógó papírkák, az én rajzaim, jegyzeteim.

Egy kis szakmai titok: az a legjobb, ha nem kell pl. a testet megcsinálnom, és az üdítős üvegek között szép formák is vannak, pontosan babatestnek valók. A másfél literes “Veritas” ásványvizes üveg pont olyan, mint egy karcsú leány, vagy a “Kepi” üdítő, mint egy nagymama.

A palack már be van csomagolva, vajon melyik? És mi lesz belőle?

Lesz ebből karcsú lányka?

Nem valószínű! Nézzük csak: újra elkészült egy nagyi

és egy másik nagyi a régebbiek közül, aki kötöget…

Amikor az első sárközi lányt készítettem, akkor kezdett motoszkálni az agyamban,
hogy az egyik alkotásom a gésa lesz!
De azt láttam, hogy valami karcsúbb kellene,
erre készítettem egy kisebb köralapra magasabb alakot, de az mindig felborult.
Végül találtam az igazit, vagyis ezt a flakont és már készült is a gésa… 

Így kezdődtek a készületek… hogyan lesz ebből gésa?!


Egy kis varázslat és már készen is van!

Szóval, a gésa az rekord ideig készült, az első gondolattól,
eddig a piros csodáig eltelt vagy 15 év. 😀

Eleinte a babákat azért készítettem, mert meg akartam tanulni azt, ami a könyvben van.
Csaknem kivétel nélkül megvarrtam mindet, és kedves ismerőseimnek odaadtam ajándékba.
Aztán születtek az újabb, és újabb ötletek…

A madárijesztő, a fiaméknak készült,
a fürdőszobában mindenfélét lehet tartani a zsebeiben.

Amióta facebook létezik azóta kitágult a világ. Van nekem egy netes barátnőm, akivel itt ismerkedtem meg, ő találta ki a nevemet, pontosabban a oldal nevét, Jolimama bizgentyűi. Az egész teljesen az ő találmánya, ő javasolta, hogy készítsek egy oldalt, ahová tematikusan feltölthetem minden munkámat. Segített megcsinálni és rengeteg jó ötletet kaptam tőle. Ő Szabóné Erzsi, akinek most is köszönöm az ötletet és a segítséget.

Elérkeztünk a közös pontunkhoz…  a gyöngyfűzést azt tanultam, Decsi-Kiss Marcsi volt a tanítóm, de hát ő művész, sőt iparművész és szinte kizárólag ékszereket készít. A falunkban tartott tanfolyamot és azon vettem részt. De én inkább a virágoktól vagyok elájulva, nem is használok semmilyen ékszert… a gyöngyfűzés fiatal mániám, “csak” tíz éve, hogy elkezdtem. A virágok érdekelnek jobban, de néhány ékszer is készítettem.

Joli mamát és engem a gyöngy, ami összeköt!

😀
Nézzük néhány alkotását!

Jöjjenek a kedvencek, a gyöngyből készült virágok!

A gyönyörű futórózsa…

És a csodálatos csokor! Kattints a csokorra, és elvezet Joli mamához! 

Tetszenek az ötletek? IGEN? Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Köszönöm!


Mentés

Mentés