Továbbra is kíváncsian nézegetem a különböző kézműves csoportokban bemutatott csodákat és keresem azokat az alkotókat, akik szívesen elmesélik a saját történetüket.
Így találtam rá Adriennre, aki így mesélt:

Vései-Varga Adriennek hívnak, és két kisgyermek anyukája vagyok.
Amióta az eszemet tudom mindig is érdekeltek a kreatív dolgok
(origami, gyöngyfűzés, fényképészet, photoshop).  

2016. februárban viszont nagyon érdekes hobbira bukkantam.
Ekkor olvastam el a Színes Ötletek weboldal papírfonással kapcsolatos cikkét,
amelyben bemutatott 7 fázisfotó alapján kezdtem el papírt fonni.

Nulláról indultam,
de egy kedves ismerősöm ajánlotta a Facebook “papírfonás” nevű csoportját.
A segítőkész tagoknak köszönhetem a sok csodás alkotásomat és az inspirációkat.
Akit szintén foglalkoztat a téma nyugodtan csatlakozzon a csoporthoz,
nagyon sok hasznos tanácsot kaphat!

Az első fonásaimat origami papírból készítettem, lesz ami lesz alapon.
Ezek az első egyszálas fonásaim, amiket félretettem,
mert azt jelképezik, hogy honnan indultam.

papírfonással készített kosarak

Gyakoroltam – gyakoroltam, mígnem lassan beköszöntött a húsvét.
Nosza, megterveztem egy saját ajtódíszt.
Az alapot spirálfonással készítettem,
nagyon sok dicséretet kaptam rá az ismerőseimtől.

Itt sem használtam festéket, csak színes nyomtató papírokat.

húsvéti ajtódísz nyuszival

Az első nagyobb munkám egy játéktároló „kincsesláda” volt,
amit a gyerekszobába szántam. Azóta is játékok lapulnak benne.

A ládát fehér lapított fénymásoló papírból fontam,
amit végül lazúrral festettem le.
A díszítő fonásnál már akril festéket is használtam.
Még annyit érdekességképpen, hogy a ládához közel 1200 pálcát használtam fel.

Papírfonásos kincsesláda

Másik nagy büszkeségem ez a vitorlás hajó, amit egy orosz weboldalon láttam.
Nem is sejtettem, mennyire szépre sikerül majd, most a gyerekszoba polcát díszíti.

Akril festéknél minden pálcát előre festek,
így a rések között sem maradnak fedetlen részek. 😉

vitorlás hajó

Lassan közeledett a fiam névnapja.
Szerettem volna meglepni egy egyedi dobozzal,
amiben az óvodás szerzeményeit tárolhatja. 

Kedvenc meséje a Hotel Transylvania,
nagyon örült amikor meglátta a szereplőket a doboz aljára nyomtatva.
A fekete és a kék színt szintén akril festékkel értem el.

Pakolóláda gyereknek

Ennek a cicusnak a párját Pinterest-en láttam.
Egyből megfogott az aranyossága, így hát tettem egy próbát és megfontam.
A formája csak kicsit hasonlít az eredetire, de a díszítés már teljesen egyedi.

Cica papírfonással

A minap gondoltam megleptem magam egy kisebb konyhai szettel.
Igyekeztem a falhoz és a berendezésekhez igazítani a színt,
ezért csak a piros jöhetett szóba. Nálam így keltek életre az alkotások.

A vázánál és a bögrénél napilapokból tekert fehér pálcákat festettem,
de a tálcánál ezt a foltosságot reklámújsággal sikerült megalkotni.

reggeliző szett papírfonással

A fél év során inkább magamnak vagy a gyerekeknek fontam próbaképpen,
de újabban már virágokat és a tároló kosarakat is készítek ajándékba.
Néha már akadnak felkérések is, amiket örömmel teljesítek.  🙂

Érdekesség, hogy például a virágoknál nem használtam festéket.
Némelyik reklámújság szélén vastag egyszínű csík található,
ezeket az oldalakat elég csak 7-10 centis papírcsíkokra vágni
és feltekerni egy pálcára. 😉

 Kosarakhoz is bármilyen reklámújság felhasználható,
amit utólag lazúrral lekenhetünk.

kosár befestve

Az elmúlt hónapokban fontam még ajtódíszeket, díszdobozokat,
kaspókat, traktort, manóházat, szíveket,
de ezek az alkotások állnak hozzám a legközelebb.

Nem volt egyszerű mindezt megalkotni a két kis gyerkőc mellett,
de a titok nyitja a jó időbeosztás és a közös hobbizás.
Ha lehet beavatom a piciket is (rajzolnak, festenek, díszítenek),
így később talán fogékonyabbak lesznek a kreatív dolgokra.

 Nagyon sok biztatást és megerősítést kaptam a környezetemtől,
így a távoli jövőben a terveim között szerepel többek között egy kisebb kiállítás,
ahol megmutathatom mennyi lehetőség rejlik a papírban.  

Addig is gyűjtögetem az újságokat,
és új mintákkal illetve díszítésekkel bővítem a tudástáramat.
Az albumomba folyamatosan töltögetem fel az alkotásaimat,
minden érdeklődőt szeretettel várok!

 

 fénykép

Kattints a manóházikómra
és megtalálod a további alkotásaimat is!

Manócska házikó

 

Adrienn!


Köszönöm, hogy megmutattad a különleges papírfonásaidat és örülök, hogy Te is úgy látod, hogy  a kisgyerekeket is koruknak megfelelő kreatív tevékenységekbe be lehet vonni. Igazából ez azoknak az anyukáknak, akik maguk is alkotnak nem jelent gondot, hiszen tudják , hogy együtt alkotni nagyon jó!

Tetszenek Adrienn munkái? IGEN?!
Akkor mutasd meg ismerőseidnek!

Köszönöm!

Mentés

Mentés

Mentés