2014. május 17-én hosszú napnak néztünk elébe. Ezen a napon újra gyöngyös flitteres alkotásokat készítettünk, de sajnos  csak 12 órán át. 🙁 Ez már a VII. 12 órás gyöngybuli volt. Most is logók készítésére került sor, a témák nagyon kedvesek voltak számunkra. 😀 Nézzük sorba! 😉 

Az első csapat a gyarmati Aranydió Óvoda logóját készítette el.
Diákjaink többsége ebbe az óvodába járt,
szívesen varázsolták hungarocellre az ovi csodás “dióját”. 😉

A következő logó, az egyik támogatónk részére készült. A képen láthatod is,
hogy a TESCO (Tét) is támogatója volt a gyöngybulis rendezvényeinknek. 😀 

2014-ben a Paraszupersztár tehetségkutató verseny
logóját is elkészítettük a flitteres technikával.
Ezt a versenyt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége hirdette meg
a fogyatékossággal élő embereknek.
További részleteket ITT olvashatsz a győztesekről. 

A következő alkotás a győri Állatkert logója volt,
melyet később az osztálykirándulásunk alkalmából adtunk át.  
A fekete gyöngyös feliratozás igazán nagy kihívás volt. 😉 

És akik nagyon “közelről” alkottak… 😀 

A rendezvényen 6 db logó készült el, most megmutatom az 5. logót.
Ez a logó a győri Mobilis logója,
melyet szintén személyesen adtunk át, nézd csak! 

És még egy logó készült, amelyre a legbüszkébbek vagyunk… 
Ezt a logót TV adásban adtuk át… 

Erről az átadásról a Kisalföld napilap is írt… 😉 
A további részletekért kattints a képre! 😉 

Kattints a flitteres képre és “gyorsan” megmutatom azt a 12 órát! 😉
A tanteremben elhelyezett Nemes Dávid egy kamerát,
amely fotókat készített a gyöngybuliról a beállított idő szerint.
Az elkészült videó 250-szeres gyorsítással mutatja a bulit.
Ha kíváncsi vagy, akkor legyél türelmes,
mert sajnos néha lassan töltődik be… 

Sok tízezer gyöngy, flitter és gombostű van ezekben az alkotásokban.
Szívvel-lélekkel készítette sok gyerek és felnőtt. 

A gyereknek, a szülőknek, a vállalkozóknak és a kollégáknak köszönöm,
hogy munkájukkal támogatták a rendezvényt.

Köszönöm!