Gyöngykarácsonyfa és az angyalok

“Sasszemmel figyelem” azokat a kollégákat, akiknél gyöngyfűzésre lelhetek. 😉 Örömömre mostanában egyre többen alkotnak az ovikban, és az alsó tagozatban. Így az ünnepek környékén a gyöngyből fűzött alkotások igazán népszerűek. Bali Judit is alkotott a harmadikosaival, nézzétek csak! 😉 Judit a kezdetekről is mesél nekünk…

– Életemben először pályakezdő koromban fűztem gyöngyállatkákat a napköziseimmel. A “Jó játék a gyöngyfűzés” c. könyvecske akkoriban (80-as évek eleje) talán az egyetlen “hozzáférést” jelentette ehhez a témához.
A napközi után közel 30 évig matematikát és fizikát tanítottam nem gondoltam soha , hogy újra közel(!) kerülhetek a gyöngyözéshez…

2013. szeptemberétől (jó) sorsom úgy hozta, hogy (első végzettségemnek megfelelően) alsó tagozatban kezdtem tanítani. Túl az 50-en😉…sokszor éreztem, (újra) pályakezdőnek magamat.

Főleg ez változás hozta elő a (régen meglévő) “kreatív énemet”…
Azóta iskolai foglalkozásokon, községi rendezvényeken,
nyári táborokban készítek gyöngyállatkákat, figurákat,kabalákat a lelkes gyerekekkel.

Szeptembertől 3.osztályosokat tanítok, velük még nem “gyöngyöztem”…
Úgy gondoltam, hogy az iskolai adventi vásárra készülődés jó alkalom a kezdésre! 😉 

A hét elején karácsonyfákat fűztünk.
Szinte csak átfűzések, … jó “alap” a szerdán elkezdett angyalkák készítéséhez.

Azt hiszem a tervem bevált. 😀 Jó hangulatban az osztály zömének
(főleg lányok, de fiúk is “akadtak”😊) gyöngyöztük végig a hetet!
Ez az angyalka volt az alapötlet…

Íme a gyereknek ötletet adó sok angyalkám…
Ezeket látva, ők is bátrabban válogattak a gyöngyök színei között 😉  

A múlt hétvégén pedig büszkén árusítottuk a portékánkat az iskolai vásáron,
melyen  nagy sikerünk volt… 😉 

A héten “tanultuk”(?!) meg a gyöngycsillag fűzését.
Tegnap és ma pedig mindenki azt fűzött amit szeretett/akart magának 😉
Most már inkább csak a lányok lelkesedtek, de ők nagyon! 😀
A fiúk egy kicsit “elfáradtak”… 😉 – zárta szavait Judit. 

Áldott és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk! 

Kedves Judit!

Köszönöm, hogy megosztottad velünk az alkotás örömét. Mindig boldog vagyok, amikor pedagógusok gyöngyfűzésről mesélnek. 😀 Bízom benne, hogy beszámolódat olvasva egyre többen fognak majd gyöngyöt fűzni, bármilyen alkalomra. 😉 

Tetszenek az ötletek? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!
Minél több kisgyerek ismerje meg az alkotás örömét!
Tanítsd meg gyermeked, vagy tanítványod a gyöngyfűzés titkaira! 😉

Köszönöm! 😀

Szólj hozzá!