2. Gyöngyfűző körút 1. állomása Csót

Idén is folytatódik a gyöngyfűző körút, amely az Eötvös Károly Megyei Könyvtár – Veszprém támogatásával és a Jókai Mór Városi Könyvtár – Pápa szervezésében valósul meg. 2019. április 30. délután a gyülekezés helyszíne: Csót, a könyvtár vezetője, Némethné Nagy Katalin már várt és sorra érkeztek a gyerekek is. Az időpont nagyon kedvező volt, hiszen másnap május elseje következett, tehát délután nem kellett tanulni. 😀 

Barátságos könyvtárszobában vártak, körbe-körbe sok-sok könyvvel. Az egész program alatt az volt az érzésem, hogy  a gyerekek nem könyvtárba, hanem “haza” érkeztek, és mindenki úgy viselkedett, mintha egy nagy család tagjai lennének. Nem kell megijedni, nem a szőnyegen fűztünk, ez egy régebbi fotó a könyvtár fb oldaláról, amikor vetítésre készültek. 😉 Engem már asztalok fogadtak… 😉 

Anyák napi készülődés

Hétvégén anyák napja lesz, ezért az alkotásunk is ahhoz kapcsolódik.
4 és 6 mm-es viaszgyöngyökkel dolgoztunk,
a fűzést segítették a kész alkotások, illetve a rajzos leírások. 

Az ábrán már láthatjátok, hogy milyen meglepetést fűztünk. 😉
Fűzés közben megtanultuk, hogy hogyan követhető a minta a rajz segítségével.

Az ismeretlen mintát nem mindig könnyű megfűzni.
Nagyon fontos, hogy időben észrevegyük,
hogy valami “furcsa”, nem úgy néz ki, mint a mintadarabon.
Közös ellenőrzéssel megtalálhatjuk a hibás lépést. Te látod, hogy hol a hiba? 😉 

2019. apr.30. Csot vajon hol a hiba

És nagyon szerencsés a helyzet, ha a melletted olyan ül,
aki tud segíteni és nem kell rám várnod. 😉

Nagyon ügyesen megtaláltátok, hogy kicsit sok lett a 2+2 páros,
és a folytatásba már 1+2 következik. 😀  

Sorra elkészültek a gyöngyszívek

A gyöngyfűző csoport tagjai nem láthatók, de elárulom, hogy 3 asztalnál alkottak.
Az egyik kis asztalnál 2 fiú és egy lány fűzött, hárman kiválóan segítették egymást.
Volt egy másik még kisebb asztal, oda később érkezett 3 kislány,
akiknek 2-3 alkalommal kellett segíteni a lépésekben,
és a továbbiakban kiválóan követték a mintát, és ők készültek el elsőként. 😀 

A legnagyobb asztalnál sokan ültek és ott is voltak olyan kislányok,
akik tudásukkal segítették a többieket, így szépen haladtunk a fűzésekkel. 

A program része volt, hogy néhány percben különleges gyöngyállatkákat mutatok be,
vagyis a gyöngycsibés mesekönyvem szereplőit.
Nagyon ügyesen találták kis a neveket, és ötletesen válaszoltak a segítő kérdéseimre. 

Köszönöm, hogy Csóton is alkothattunk,
gratulálok a sok ügyes kezű gyerkőchöz! 😀 

😀 

A foglalkozás végén bemutatott Gyöngycsibék és barátaik című mesekönyvet,
a könyvtár ajándékba kapta, 😉
és  még egy gyöngycsibés memóriakártya is volt a meglepik között,
amivel biztosan jókat játszanak a gyerekek,
és könnyebben tanulják meg a meseszereplőinek a nevét. 😉
A mesékbe Te is beleolvashatsz, ha a képre kattintasz.

A mesekönyv 1. és 2. kötetét a könyvtár szervezésében bárki megrendelheti,
további részletekről, a kedvezményről a Gyöngycsibék és barátaik oldalon lehet érdeklődni.   

 😉

Köszönöm az együtt töltött mesés gyöngyórákat!
Bízom benne, hogy majd még fogunk találkozni…
Addig is legyen mindenkinek mesés gyöngyélete!
Látogassatok meg a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök Facebook oldalon is!

😉 

A gyöngyfűző körutam következő állomása: Nemesgörzsöny. 😉 

😉 

Tetszik az ötlet? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!

 

Te milyen ötletekkel segíted gyermeked vagy a tanítványaidat?
Készíts a munkáról fotókat és mutasd meg nekünk is!
Legyetek Ti is kreatívak! 😉 

A program az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásával
és a
Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében valósult meg.

Köszönjük!

Szólj hozzá!