December 8.
Kinyílt az adventi naptár 8. ablaka!

 

Tavaly nyáron Csörgőné Dérfai Mary megmutatta nekünk a “Belevaló” fülbevaló ötletét és segítségével elkészíthettünk egy csodaszép kék-fehér medált is. Most ismerjük meg Maryt és az ékszereit kicsit közelebbről…

Már gyermekkorom óta foglalkoztatnak a különböző kreatív dolgok. Már majdnem mindent ki is próbáltam. Középiskolás koromban nagyon sokat hímeztem, mindenféle mintát kipróbáltam, többek között a kalocsait, keresztszemes terítőket és párnákat készítettem. Később subáztam, majd mikor megszületett az első fiam, akkor kötöttem, horgoltam. Gyermekemnek, magamnak, a család többi tagjának készítettem sálat, sapkát, pulóvert, stb. Kipróbáltam a dekupázst, a mozaikozást, stb.

Gyöngyözni kb. 2008-2009 körül kezdtem el hobbiból. Eleinte azért foglalkoztam ezzel a tevékenységgel, mert megnyugtatott, így pihentem ki a napi stresszt. Ekkor még csak saját használatra készültek az ékszerek. Később mivel rokonaimnak, barátaimnak is tetszettek az alkotásaim, ajándékba is készítettem néhányat.
Általában képről dolgozom, addig próbálom, amíg nem sikerül. Most már egyéni vállalkozásomba is belekerült ez a hobbim, a grafológia és egyéb más tevékenység mellé, mivel elég sokan kérték, hogy készítsek nekik eladásra is.

 

Ezt a nyakéket Gábor ballagásán viseltem. Készítettem hozzá még fülbevalót is.
Magát a mintát a neten láttam, majd addig próbálkoztam, míg nem sikerült.
Büszkén viseltem, mert ez volt az első ékszerem, amit készítettem. 😀

A mintát szintén a neten találtam, nagyon megtetszett,
és elkészítettem a medált, majd a karkötőt.

 

Egyik barátnőmnek megtetszett,
így az ő kérésére készült hozzá a fülbevaló és a gyűrű.

Ajándékba készültek a karkötők barátnőimnek.
Megpróbáltam mindenkinek a megfelelő színű és mintájú karkötőt elkészíteni.

Készítettem néhány rivoli befoglalásos medált,
ez tetszett meg a facebookon egyik ismerősnek,
aki megkeresett, hogy készítsek neki egy szettet.


A medál képét szintén a neten láttam, és ebből próbáltam meg elkészíteni.

 Újabb mintára találtam, nagyon tetszett! Gondoltam, ezt a típust is kipróbálom!
Először csak fülbevalókat készítettem,
majd később jött az ötlet, hogy legyen medál is belőle.

A sikerre való tekintettel elkészült más színben is! 😀

Nagyon szerettem volna egy szép, ezüst virágot készíteni.
A világhálón keresgéltem, és rátaláltam ennek a szép medálnak a leírására.


Büszke vagyok arra, hogy ezt is el tudtam készíteni annak ellenére,
hogy soha nem vettem rész semmiféle gyöngyfűző tanfolyamon.


Gyermekkoromban néptáncra is jártam, ott viseltünk ékszereket is.
Már akkor is nagyon tetszettek a sújtásos minták.

Régóta szerettem volna elkészíteni,
többször próbálkoztam kisebb-nagyobb sikerrel.
Nemrég bukkantam rá ennek a fülbevalónak a mintájára,
amit már négy színben el is készítettem és boldogan viselem.

További ötleteket találsz az  Mary Álomműhelye oldalamon,
ahol sok szeretettel várlak. 😉

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Holnap új ablakot nyitunk, abban vajon ki vár ránk? 😉