Közel 1 évvel ezelőtt gyöngypókokat fűztünk a Kanga Land nyári táborában. 15 lelkes gyerkőc fűzte a rizsgyöngyös gyöngypókokat és a fűzés után megismerkedtünk a gyöngycsibés mese szereplőivel is. 😉
Mielőtt az idei programról, vagyis a teknősök fűzéséről mesélnék, nézzétek meg a tavalyi élménybeszámolót!
Kattints az egyik gyöngypókra! 😉
Előkészületek a teknős fűzéshez
Előkerültek a zöld gyöngyös teknős variációk. 😉
A teknősök első 2 sorát előfűztem,
hogy több időnk legyen a többi lépés megfűzéséhez. 😉
12 lelkes gyerkőc várta a gyöngyfűzést, ami egy kis matekkel kezdődött,
hiszen a dobozokban lévő zöld, barna és fekete gyöngyöket
el kellett felezni az egymás mellett ülő gyerekeknek.
Utána pedig megbeszélték, hogy a teknős hátán lévő „virágot”
ki milyenre fűzi a dobozban felajánlott 2 színvariációból. 😉
Így fűzd teknőst!
A gyöngyök mellé mindenki kapott egy rajzos fűzési leírást is,
amelynek segítségével jobban tudták követni a fűzés lépéseit.
Volt, aki nagyon találékony volt és odaillesztette a rajzhoz a teknőst,
hogy jobban lássa a folyamatot. 😉
Ebből láthatjuk, hogy a gyerekek nagyon ötletesek és találékonyak! 😀
Teknős „virágok”
A teknős hátán látható hatszög alakú minta,
ami virághoz hasonlít, sokféleképpen készült el.
Volt, aki a közepét zöldre fűzte, de voltak,
akik intenzívebb színű gyönggyel tette különlegesebbé a teknősét. 😉
Még egy teknőst fűznék…
A gyerekek életkora nagyon eltérő volt (4-10 évesek),
így nem mindenkinek ment könnyen a gyöngyfűzés.
A kisebbeknek a nagyobb gyöngyök fűzése is kihívás volt,
de végül egy kis segítséggel mindenkinek „született” egy teknőse. 😉
Sőt!!! Az ügyesebbek olyan lelkesek lettek,
hogy fűztek még 1-1 teknőst. 😀
Kattints az egyik kész teknősre és elvezetnek a további fotókhoz!
Teknősök fotózásra sorakozóóó! 😉
Mivel messziről nehezebben látszódnak a teknősök,
ezért egy közeli fotózásra került sor.
A képeken láthatod a dupla fűzős alkotók teknőseit egymás mellett.
Kattints az ezüstös hátú teknősökre és elvezetnek a fűzési leíráshoz. 😉
A Kanga Land táborában élményfestés is volt Vivien Holl irányításával,
az erről készült bejegyzést itt találjátok: Kicsi mandalafestés
Kedves Ividő és Gyerekek!
Köszönöm, hogy ilyen lelkesek és ügyesek voltatok a gyöngyteknősök megfűzésében, amely nem is volt egyszerű feladat. Jó volt látni, hogy az ügyesebbek szívesen segítettek a kisebb gyerekeknek a fűzésben. Bízom benne, hogy hamarosan otthon is fűztök majd gyöngyöt.
Legyen mesés gyöngyéletetek!
Kedves Olvasó!
Bízom benne, hogy Neked is tetszenek az ötletek és szívesen kipróbálnád.
Ha szeretnéd te is megtanítani gyermekednek a gyöngyfűzést,
akkor csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző csoporthoz! 😉
Ha komolyan gondolod a csatlakozást,
akkor válaszolj a belépéshez szükséges egyszerű kérdésekre is!
Köszönöm!