Több ovis csoport tagja vagyok, amelyben az óvó nénik csodálatos dolgokat készítenek az ovisaikkal, szerencsére néha gyöngyöt is fűznek, ami az én szívem csücske! 😉
Az elmúlt napokban egy újabb “ovis” csoport került elém, de ez nagyon más, mint az eddigiek… Csodaszép alkotások sorát látjuk a hírfolyamban, melyek többségét ovis gyerkőcök készítik a szüleikkel. Teljesen elvarázsoltak!!!
Mivel húsvétra készülünk és sajnos hetek óta az a jelszó, hogy “Maradj otthon!”, így most nagyon sokan nyitottak a kihívásokra és húsvéti alkotások sokasága készül. 😀 Nekem legjobban a lufi segítségével készített óriás tojások tetszettek. Mielőtt látnátok ezeket a mesés tojásokat, szeretném bemutatni a csoport vezetőjét, aki elmeséli nekünk, hogy hogyan született ez a “kis csoport”, amely ma már óriás. 😉 Át is adom a szót Ancsának…
Varga-Boros Ancsa (Linberry) vagyok, az Ovis karanTanya csoport megálmodója.
Három gyerekem van, akik közül kettő ovis korú. Az alapgondolatom az volt, hogy segítsük egymást mi szülők, hogy minőségi időt tudjunk eltölteni a gyerekeinkkel, úgy, hogy közben fejlesztjük is őket. 😉 Az ovi szünettel, nem csak a barátok és a foglalkozások szűntek meg, de a kis életük is fenekestől felfordult. 🙁
Nem számítottam ekkora érdeklődésre, de hamar rá kellett jönnöm, hogy bizony ezt egyedül nem fogom tudni csinálni. Diósi Evelin ( LINDI )és Fábián Zsófia ( Maminbaba Zsófival) állt be mellém és kezdtünk el közösen dolgozni. 😉
A programokhoz előadókat kerestünk meg, játékot szerveztünk, és szabályzatot írtunk, hogy könnyedén működhessen a csoport.
Mostanra több előadó van, aki folyamatosan hoz órákat torna, ének, angol, báb, mese, csillagászat… Rengeteg szülő és pedagógus csatlakozott, jobbnál jobb ötleteket hoznak kreatív tevékenységre és otthoni játékra. Íme az “órarendünk”! 😉
Most pedig következzenek az óriás tojások!
Amelynek “belseje” egy felfújt lufi,
melyet kívülről vizes WC papírlapokkal kellett beborítani. 😉
Néhány napi száradás után,
a lufit leengedjük és kaptunk egy szép tojásformát.
Erre a tojásra, egy nagyobbacska “lyukat” kell vágni.
A cselesebb alkotók, a lufi egy részét nem fedték be és
akkor nekik már készen van a nyílás is. 😉
Most már “csak” a díszítés, festés és a “fészekrakás” van hátra. 😉
Nézzük, mit meséltek az anyukák!
Kitti: Kisfiammal alkotottam, Botonddal, aki 3 és fél éves.
Ez egy nagyon jó technika, gyors és nem igényel nagy kézügyességet. 😉
Még az igen kicsi gyerekek is kis segítséggel el tudják készíteni.
Leköti a gyerekeket legalább fél órára és igazi jó móka a papírok rátapasztása.
És a díszítés egy újabb napi élmény. Ilyen lett a mi óriás tojásunk. 😀
😉
Erika: Az én segítőm a kislányom volt, aki 3 éves.
A mi óriás tojásunkra a nyílást utólag vágtuk ki.
Ez nehéz feladat volt, mert vastag lett a tojás “héja”,
pedig csak fél tekercs 3 rétegű WC papírt “ragasztottunk” rá. 😉
Egyébként közel másfél napig száradt a tojás, mielőtt a lufit kivettük volna.
A tojást matricával díszítettük, ezt láthatjátok a jobb oldali közelebbi fotón.
Az óriás tojásunkban műanyagtojások vannak,
az egyiken sárga csibe is látható egy kicsit…
És a tojások között színes kiscsibék találhatók,
és persze nyuszi is része a dekorációnak. 😉
😉
Csilla: Én is a kisfiammal alkottam, ki már elmúlt 3 éves.
Csak sima vizes technikával készült, a nyílást én is utólag vágtam ki. 😉
Kívülre Mickey egeres szalvétát tettem rá. 😀
Az aljára “fű” került, ami zöld papír csíkokra vágva és összegyűrve. 😉
Nem lett “tökéletes” az alakja, mert száradás közben kilyukadt benne a lufi… 🙁
De sok édességgel megtöltve mégis nagyon mutatós lett. 😀
😉
G. Erika: Én is kisfiammal készítettem a tojást,
hasonló technikával, mint a többiek. 😉
A külsejére PEPCO-s díszeket ragasztott a kisfiam:
tojást, csibét, madarat, virágot. 😀
A belsejébe nálunk is került néhány cuki kiscsibe.
Ledes világítással tettük még különlegesebbé, ami elemmel működik.
Kattints a képre és “igaziból” is láthatod ezt a mesés húsvéti tojást! 😉
😉
Edit: Kislányommal (2,5 éves) közösen készítettük ezt az óriás tojást
és az elejétől a végéig mind a ketten nagyon jól elszórakoztunk vele. ?
Tényleg bárki eltudja készíteni, jó kis szórakozás. ?
A nyílást filccel megrajzoltam és szikével vágtam ki, mert ollóval nem sikerült. 😉
Mivel kevés volt itthon a műfűm, így az alján papírtörlő van összegyűrve,
és arra tettem az elemes Led égősort és rá hintettem a műfüvet. 😀
Aztán beletettük a csillámos tojásokat és a csibe gyertyát.
A külső felét mi is temperával festettük be. 😉
😉
Katalin Anna: 4 és fél éves kislányommal együtt készítettük a tojást.
A papír vízbe mártogatása ügyesen ment neki, élvezte nagyon. 😀
Középen egy szürke kerámia nyuszi ül egy adag “szalmán”.
Jelen esetben ez barna papírcsíkok (készen vásároltam).
Műanyag tojáskák és színes tollak vannak még belül. 😉
Ha legközelebb belefogunk, akkor szerintem megfestem a vizet,
amiben mártogatunk és akkor színes lesz a tojás. 🙂
Még másnál nem láttam ezt az ötletet, de szerintem ételfestékes vízzel működnie kell.
Valószínű a kék vagy a lila erőteljesebb lenne. Majd jövőre kiderül… 😉
😉
Nikolett: 7 és 5 éves kisfiammal csináltuk az elejétől a végéig. Azóta is imádjuk!!❤️❤️
A tojásokat ők festették be, ez volt alkotás kedvenc része, de
egész folyamatban lelkesen részt vettek.
Újabb nagy öröm rész, amikor beletették a füvet, a nyuszikat, csokikat… 😀
Már nagyon várják várják a húsvéti nyuszit. 😉
😉
Lilla: Kisfiammal, Leventével készítettük, aki most lesz 5 éves.
Mi úgy csináltuk az óriás tojást, hogy már legyen rajta nyílás,
de úgy érzem, hogy kicsire sikeredett… ?
A fű és a tojások közé bekerült egy plüss nyuszi is,
ez a Micimackó “Nyuszuszija”, vagyis kisfiam kedvenc plüss állatkája. 😉
Ildikó: 4 éves kislányommal, Brendával mi is készítettünk egy óriás tojást.
Kifestettük a belsejét és kívül is díszítést kapott.
A fészekbe tettünk só-liszt gyurmából készített tojásokat,
melyeket kislányom festéssel díszített. ?
A tojás mellé kell egy nyuszi is, 😉
néhány napja közösen csináltuk ezt a rizzsel töltött zokni nyuszit. 😀
Kedves Ancsa!
Gratulálok a csoport Adminjainak, hogy segítitek ebben a nehéz és bizonytalan járványos időszakban a szülőket, pedagógusokat. Az anyukáknak is gratuláció jár, hiszen ezekkel a tevékenységekkel fejlesztik gyermeküket és úgy látom, hogy sok-sok segítő tanáccsal látják el a szülőtársaikat.
További sikeres együttműködés kívánok és áldott húsvéti ünnepeket.
Ha az alkotásban kicsit elfáradtatok,
akkor gyermeketekkel olvassátok el ezt a gyöngycsibés húsvéti mesét! 😉
Húsvéti nyomozás
Legyen mesés minden napotok!
Ha neked is tetszik ez a sok húsvéti tojás,
akkor mutasd meg másoknak is!
Köszönöm!