Amikor arról beszélek, hogy milyen fontos lenne, hogy kisebb gyerekek is megtanulják a gyöngyfűzést, akkor általában 3 indokkal hárítják el a szülők az ötletemet:
- Kicsi még a gyermekem, még csak ovis, majd, ha iskolás lesz, akkor „kipróbáljuk”.
Amennyiben nem veszi a szájába a gyöngyöt a gyermeked, akkor nyugodtan kipróbálhatod vele a gyöngyfűzést. Hamarosan megmutatom, hogy mire képes egy ovis a gyöngyfűzés területén. 😉 - Nem tudok gyöngyöt fűzni és nincs is időm, hogy mellé csücsüljek, mert annyi dolgom van.
Valóban nem egyszerű gyöngyöt fűzni, illetve megtalálni azokat az ötleteket, melyeket megtaníthatsz a gyermekednek. Mellé ülni is időigényes, de néha rád is fér egy kis pihenés és feltöltődés. A közös alkotás pedig erre ad lehetőséget. Segítő 5 tippet itt találsz. 😉 - Drága a gyöngy és nem is tudom, hogy milyet kellene vennem…
Valóban nem olcsó dolog néha a gyöngyvásárlás, főleg akkor, ha nem megfelelő gyöngyöt vásárolsz. Nem lehet úgy gyöngyöt vásárolni, hogy körülnézek a gyöngyös boltban és megveszem, ami tetszik és majd fűzünk belőle „valamit”. Konkrét ötlet kell és ahhoz vásároljunk gyöngyöket! Az alaplépések megtanulásához, a gyöngyfűzés elkezdéséhez segítséget itt találsz.
Ovis a gyermekem, mit fűzzünk?
Az én gyerekeim 3 és 5 évesek múltak, amikor elkezdtük a gyöngyfűzést, de az már nagyon régen volt. Sokan úgy hiszik, hogy a „mai” gyerekeket nem lehet leültetni gyöngyfűzésre. Ez lehet, hogy igaz, de lehet, hogy nem igaz. A babák fésülését, kocka kirakózást, homokozást, autózást stb. is változó ideig csinálják a gyerekek, Vannak, akik órákon keresztül, és vannak, akik 10-20 percig és vannak, akik csak néhány percig tevékenykednek. Minden kisgyerekhez meg kell találni azt a tevékenységet, amivel leginkább tud fejlődni. A gyöngyfűzés is egy ilyen tevékenység, mindenkinél másként válik be. Az a fontos, hogy kipróbáljuk! 😉
Néhány évvel ezelőtt a Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében 2 x 10 alkalommal gyöngyfűző körútra indultam Pápa környéki intézményekbe. Jártam ovikba és iskolákba is, és ezekről a foglalkozásokról bejegyzések is készültek. Ezekből szeretnék neked néhányat megmutatni, most az ovisokkal kezdeném. 😉
Ovis gyöngyfűzések és tapasztalatok
A legelső helyszín Takácsi óvodája volt.
Ovisokkal akkor már nagyon régóta nem fűztem és nem is ismertem a gyerekeket,
így igazából nem is tudtam, hogy vajon mit fűzhetnék velük?
Kisebbek, vagy a nagyobbak vannak többen?
Beszéltem az óvó nénivel a korosztályról, így vegyes ötleteket vittem magammal.
A képen is láthatod, hogy nagyon eltérő nehézségű alkotások születtek
és volt olyan kisgyerek, aki kétfélét is fűzött. 😉
További részletekért kattints a képre! 😉
Nemesszalókon sok volt a kicsi ovis és a fiú.
Vajon ők bekapcsolódtak a gyöngyfűzésbe?
Ha igen, akkor vajon mit fűztek és kinek?
Kattints a képre a részletekért! 😉
Lovászpatonán bátran kipróbáltuk a kétszálas karkötő fűzést dróttal.
Most is voltak kisebb gyerekek, ők drótspirálra fűztek,
de nem össze-vissza, hanem szabályt követve a gyöngyök számában és színében.
Ez a szabálykövetés a sorozat fogalmát készíti elő és nagy figyelmet igényel.
Kattints a képre a további részletekért!
A gyöngyállatkák fűzése is nagyon népszerű volt.
Adásztevelen nagyon sok mindent fűztünk, pl. még halacskákat is,
melyek hamarosan „tengeri” környezetbe kerültek.
A részletekért kattints a képre! 😉
Miután belenéztél a beszámolókba, akkor láthattad, hogy az ovisok is képesek gyöngyöt fűzni, ha megfelelő segítséget kapnak hozzá. Az oviban kisebb csoportokban fűztük a gyöngyöt, a többiek pedig játszottak, és várták, hogy sorra kerüljenek. Neked otthon könnyebb dolgod van, hiszen 1-3 gyerkőccel kell összehangolnod a fűzést. Ha nagyobb gyerkőcöd is bekapcsolódik, akkor ő hamarosan már egyedül fog fűzni a kisebbel. 😉
Mit tanultunk és gyakoroltunk általánosságban? 😉
- Ismerkedtünk a drót tulajdonságaival. Megfigyeltük a drótok egyenlőségét.
- Csipegettük a gyöngyöket – ujjak finommotorikája fejlődött.
- Gyakoroltuk a 2 kéz koordinációját, hiszen a gyöngyök felfűzés nagy figyelmet igényel… 😉
- Gyakoroltuk az irányokat: jobb és bal oldal. 😉
- Gyakoroltuk a színeket és megfigyeltük a gyöngyök méreteit.
- Számoltuk a gyöngyöket, mélyítettük a számfogalmakat és gyakoroltuk az összeadást.
- Fejlődött a megfigyelőképesség, hiszen ügyelni kellett a megbeszélt fűzési „szabályok” betartására.
A szabálykövetés nagyon nehéz dolog, sok hasonló tevékenységre van szükség. - Kitartást, türelmességet is gyakoroltuk.
- Kudarctűrő képességet is fejlesztettünk…
Most már láthatod, hogy a gyöngyfűzéssel
milyen sok képességterületet lehet fejleszteni.
Fűzz gyöngyöt gyermekeddel!
Fejleszd képességeit gyöngyfűzéssel!
Adj lehetőséget a közös alkotás élményére!
A sikerélmények átélésére. 😉
A közös alkotás sikerének a titka az is,
hogy megismered a gyöngyfűzés lépéseit egyedül, amennyiben kezdő gyöngyfűző vagy. Ez fontos dolog, mert ha gond van fűzés közben, akkor találod ki a lépések helyességét, esetleg többször eltéveszted, akkor az közös kudarcot, csalódást fog okozni. Ha volt gyakorlás, akkor amikor ketten alkottok, már tanácsokat is tudsz adni gyermekednek. Így átélhetitek a közös sikerek élményét!!! 😉
Kedvet kaptál a megfűzéséhez?
Gyöngyöt keresel hozzá és drótot? 😉
Egy kattintás és már válogathatsz a viaszgyöngyök (akril tekla) között,
melyekből az alkotások elkészíthetők. 😉
További ötletekért csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző csoporthoz,
ahol gyerekeknek való ötleteket valósítunk meg!
Figyelj a belépő kérdésekre is! Köszönöm a válaszaidat… 😉
Elfáradtatok és egy kis mesére vágytok?
Akkor egy kattintás és már olvashatod is a gyöngycsibés történeteket! 😉
Köszönöm!