8. A gyöngyös órák folytatódnak…

Február elején egy különleges bejegyzéssel köszöntem el szakköröseimtől, azoktól a gyerekektől, akikkel öröm volt gyöngyöt fűzni az lemúlt hónapokban, években. A képre kattintva elolvashatjátok a részleteket. 😉 

Az előző bejegyzésből kiderült, hogy a tanév második részében már nem tanítok, hiszen nyugdíjba megyek. Az elköszönő napokban még bizonytalan volt a szakkör folytatása, ezért minden alkotást befejeztünk és kiürítettük a gyöngyös dobozkáinkat. De senki sem vitte haza, mert bíztunk a gyöngyélet folytatásban. 😉  

Szerencsére nem tévedtünk és örömömre egy kreatív óvó nénivel, Czirókai Zsuzsával folytatódnak a gyöngyös órák. Zsuzsa nénivel megbeszéltük egy kicsit a “múltat, jelent és a jövőt” és jelképesen átadtam neki a “gyöngybirodalmat”.

A beszélgetésünkkor már tudtam, hogy jó kezekbe kerül… 😉

Megegyeztünk abban is, hogy továbbra is “mesélek” a gyerekek gyöngyös napjairól, így át is adom a szót Zsuzsa néninek… 😉 

Továbbra is kedden és péntek délután volt a gyöngyözés ideje. Az ismerkedés gördülékenyen zajlott, hisz a gyerekek többségét ismertem már. 😉 A harmadik osztályosok nagycsoportos korukban velem töltöttek az óvodában egy évet. Így öröm volt a találkozás, számomra is jól esett a régi szeretetteljes légkörben tevékenykedni. 😀

A negyedikeseket kislányom révén ismerem, ő is közéjük tartozik. Lelkesen fogadtak, nagyon várták már, hogy újra gyöngyözhessenek. A felső tagozatos diákok is érdeklődéssel és nyitottan érkeztek a szakkörre. 😉 

Nem volt nehéz dolgom, mert a gyerekek többségének
már komoly jártassága van a gyöngyfűzés területén.
Először, ahogy tanácsoltad, a kokárdával, címerrel,
nemzeti színű medállal március 15-re készültünk.

A virágmintás kokárdát a gyakorlottabbak könnyen elkészítették,
a kisebbeknek több segítséggel sikerült. 😉 

A címert szinte mindenki megfűzte. 😉
A látszólag könnyebb szembefűzési technikával készülő munkadarab
komoly összpontosítást igényelt az irányok betartása tekintetében.

 A nemzeti színű befoglalásos medál megfűzésére is többen vállalkoztak.

A gyerekeknek felkínált munkadarabok mintáit a szakkör előtt megfűzöm,
s rajzos leírást készítek hozzájuk.
Így a tapasztaltabb gyöngyözők az ábrák alapján is dolgozhatnak,
míg a társaiknak magyarázok, vagy segítek.

Újabb kihívásokat kerestünk…

A nemzeti ünnepre készült alkotások után szerettem volna
a gyerekek szívéhez közel álló munkákat felkínálni.
Célom volt még, hogy mindenki megtalálja
a maga tudásszintjéhez megfelelő kihívást.

😀
Így születtek örömmel és szeretettel a delfinek, melyeket a Zsófik és Villő fűzték.

A pókember (Eszter, Márton) is sok kis szívbe belopta magát.
Van, amelyik már kész,
s van amelyik még a gyerekek dobozaiba lapulva vár a befejezésre.
S ha már szuperhős, fűzhetünk neki egy “acélgolyót”,
hogy az erőnlétéért is tegyünk valamit. 😉 

és a katicák Szandi, Nóri, Márton alkotása. 

Fontosnak tartom, s szeretném utánad továbbvinni,
hogy minden kis gyöngyfűzős tanulja meg a kocka és gömb fűzését.
Fokról fokra, az egyszerűbb elemektől a bonyolultabbakig.
E célból vittem a szakkörre a kocka virágot is.
néhány elkészült, de lapulnak a dobozokban még félkészek is. 😉 

Reméljük mihamarabb folytathatjuk gyöngyös alkotást – zárta szavait Zsuzsa néni. 

Kedves Zsuzsa! 

Zsuzsa köszönöm, hogy segítségeddel folytatódnak a gyöngyös órák és látom, hogy még több csodálatos alkotás fog születni. 😉 

Kedves Gyerekek! 

Köszönöm, hogy továbbra is ügyesek vagytok, büszke vagyok rátok! További jó gyöngyfűzést kívánok nektek! Legyen mesés gyöngyéletetek! 

Kedves Olvasó!

Bízom benne, hogy Neked is tetszenek az ötletek és szívesen kipróbálod.
A tavalyi alkotásokat itt nézheted meg újra. 

Ha szeretnéd te is megtanítani gyermekednek a gyöngyfűzést,
akkor csatlakozz a Fejlesztő gyöngyöző csoporthoz! 😉 
Ha komolyan gondolod a csatlakozást,
akkor válaszolj a belépéshez szükséges egyszerű kérdésekre is!
Köszönöm! 😉 

Amennyiben kisebb gyerkőc is van a családban,
akkor olvassatok egy kis gyöngycsibés mesét!
Egy kattintás és már meg is találtad! 😉


Mindegy, hogy milyen technikával alkot a gyermeked,
az a lényeg, hogy megszeressen alkotni. 😀
Lehet, hogy a kedvenc tevékenysége viszi a hobbija felé,
és a hobbija később segítheti abban,
hogy merre tanuljon tovább… 😉 

Éld át az alkotás örömét gyermekeddel!
Legyen mesés minden napotok!
Vigyázzatok egymásra! 

Szólj hozzá!