2. Gyöngyfűző körút 10. állomása Marcaltő

Elérkeztünk a 2. gyöngyfűző körút 10. állomásához, amely egyben az utolsó is. 😉 Újra Marcaltő az állomásunk, ahol tavaly csodaszép gyöngycsillagokat fűztünk. A képre kattintva láthatod a további részleteket… 

Karácsonyfa fűzése

A véletlen úgy hozta, hogy most is karácsonyi alkotásokkal fogunk készülni.
Íme az előkészített első sorok sokasága.
Most arra gondolhatsz, hogy miért kell előkészíteni,
miért nem az első lépéseknél kezdjük?
Ennek az az oka, hogy az elmúlt foglalkozások során azt tapasztaltam,
hogy nagyon kevesen fűztek eddig bármit is a gyerekek 🙁
(hiszen sok helyen nincs mód gyöngyök vásárlására).


A foglalkozáson kb. 20 tanuló vesz részt, és a kezdeti lépések,
nagyon sok időt vennének el az igazi alkotástól.
Aki később nyitott lesz a gyöngyözésre,
annak nem fog gondot okozni az első lépések elvégzése.  😉 

A fenti fotón látható, hogy piros és ezüst díszítésű karácsonyfákat készítettem elő.
A mintákon világos zöld gyöngyöket használtam, de a sötét zölddel mutatósabb lesz. 😉 

Az oldalsó dekoráció mellett a fa belsejébe is kerülhettek színes gyöngyök, vagyis “díszek”.
A gyerekek többsége a gyöngyválasztáskor vitt színes gyöngyöt,
de később meggondolta magát és csupazöld lett a fácskája. 😉
De a csúcsra már ügyeltek, hogy különleges legyen. 😉 

A harmadik sortól fűztek a gyerekek, amely nagy odafigyelést igényelt. Miért is?
Jobbra és balra kellett felfűzni 1-1 gyöngyöt és utána szembefűzéssel 7 db zöld következett,
vagy 7 db gyöngy, ami színes gyöngyöt is tartalmazott.
Figyelni kellett, hogy melyik gyöngybe bújunk bele és mely gyöngyöket kell kihagyni.
A fotón már a 4. sort láthatod, ahol már csak 6 db gyöngyöt kell szembefűzni. 

 Minden zöld sor után 1-1 magasító gyöngyöt kellett felfűzni.
Ez a lépés nagy odafigyelést igényelt.
Volt, aki kijavította, ha ezt a lépést elrontotta. 😉
Volt, aki annyira önállóan dolgozott, hogy csak a végén derült ki “magasítás” hiánya.
Megbeszéltük, hogy mi a gond, és hogyan lehet javítani.
Végül “közös megegyezéssel” úgy maradt, hiszen sokat kellett volna bontani.
Így egy kicsit másfajta karácsonyfa született, így lett egyedi.
Egyébként a valóságban sem egyformák a fenyőfák… 😉 

Amikor Mezőlakon az oviban fűztük a gyöngyöt, írtam róla,
hogy milyen sok fiú volt a gyöngyfűzők között.
Ha jól emlékszem, most 17 alkotó között csak 4 lány volt.
Az elején a fiúk kicsit visszafogottabbak voltak, de amikor rájöttek,
hogy ez milyen egyszerű feladat lesz, már lelkesen fűzték a karácsonyfa díszüket.
És náluk se maradt el az egymás segítése. 😉
Miután elkészültek a karácsonyfák készítettünk egy közös fotót is, íme… 

Köszönöm, hogy újra alkothattunk Marcaltőn,
gratulálok a sok ügyes kezű gyerkőchöz! 😀
Köszönöm, hogy a tanító nénik is bekapcsolódtak a gyöngyfűzésbe.

😉 

A foglalkozás végén bemutatott gyöngycsibékről szóló mesekönyv
Játszani jó! – kötetét kapták ajándékba. 

A mesékbe Te is beleolvashatsz, ha a képre kattintasz.

A mesekönyv 1. és 2. kötetét az óvoda szervezésében bárki megrendelheti,
további részletekről, a kedvezményről a Gyöngycsibék és barátaik oldalon lehet érdeklődni.   

 😉

Köszönöm az együtt töltött mesés gyöngyórákat
az óvó néniknek és gyerekeknek!
Bízom benne, hogy majd még fogunk találkozni…
Addig is legyen mindenkinek mesés gyöngyélete!
Látogassatok meg a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök Facebook oldalon is!

😉 

Jelenleg véget értek a gyöngyfűző körutak…
De bízom a folytatásba. 😉
Hozzátok is szívesen elmegyek,
a részletekért keress meg üzenetben! 😉 

😉 

Tetszik az ötlet? Mutasd meg kisgyerekes ismerőseidnek!

 

Te milyen ötletekkel segíted gyermeked vagy a tanítványaidat?
Készíts a munkáról fotókat és mutasd meg nekünk is!
Legyetek Ti is kreatívak! 😉 

A program az Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásával
és a
Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében valósult meg.

Köszönjük!

“2. Gyöngyfűző körút 10. állomása Marcaltő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Jo napot kivanok!
    Gondolkodom hogy en is fuzzek ilyent gyerekekkel. Mekkora meretu gyongy kell? Illetve mire van fuzve? Drot? Damil?

    Udv,
    Szocs Aranka

    Válasz
    • Kedves Aranka!
      A karácsonyfákat 4 mm-es gyöngyökből fűztük, 0,35 mm vastagságú rézdrótra.
      További segítségért keressen meg a bejegyzésben található linken, a Bigyi-Bogyó mesés gyöngyök Facebook oldalon vagy a Fejlesztő gyöngyöző csoportban!
      Üdvözlettel: Hollenczerné Balogh Ilona, a blog írója

      Válasz

Szólj hozzá!